Az M1-es autópálya átépítésének az eddigieknél lényegesen olcsóbb válik az autópálya-matrica a sztráda közelében lakó járműtulajdonosoknak – írja a Totalcar.
Mint arról mi is beszámoltunk, már meg is érkeztek a látványtervek az M1-es autópálya 2x3 sávossá bővítéséről. Viszont a munkálatok miatt a következő években korlátozásokra és a szokásosnál lassabb haladásra kell felkészülnie az autósoknak, ezért jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter az idei harmadik közlekedésinfón: ebben az időszakban egy új, olcsóbb autópálya-matricát tesznek elérhetővé.
A tárcavezető szerint az új matricát azok vásárolhatják meg, akik Pest, Fejér, Komárom-Esztergom vagy Győr-Moson-Sopron vármegyék valamelyikében élnek, tehát ott, ahol az M1-es autópálya áthalad. Az új konstrukcióval a négy vármegyére vonatkozó, négy darab éves autópálya-matrica helyett a négyet együtt 15 ezer forintért vehetik meg, vagyis lényegében fél áron az eddigi közel 28 ezer forintos összeg helyett.
Az új matricát 2026. január 1-től lehet megvásárolni.
Lázár János kiemelte, hogy a más vármegyékben élőknek továbbra is teljes árat kell a sztráda használatért fizetniük.
Itt a szeptember, ennyit spórolhatnak mostantól az autósok
Annak ellenére, hogy az autósok többsége pozitív változásnak tartja, hogy szeptembertől nem kell fizetni online és applikáción keresztül történő autópályamatrica-vásárlásakor kényelmi díjat, tízből három esetben nem annak létezése, hanem maga tranzakció kényelme és gyorsasága volt a döntő szempont. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye