A V4-es vezetők közül a cseh és a lengyel után a szlovák kormányfő is Kijevbe utazott az ukrán elnökkel tárgyalni, és vitt is magával egy Sz-300-as légvédelmi rendszert, hogy segítse az ukránok védekező háborúját Oroszországgal szemben. A NATO-tag V4-es országok közül csak Magyarország nem küldött fegyvereket és nem utasított ki orosz diplomatákat.
Szerző(k): Domokos Erika2010 óta mintegy 900 kilométerrel nőtt az országos közúthálózat hossza és bár az autópálya-építések üteme lelassult, a hálózat közel negyedével lett hosszabb. Az autóutak hossza jó másfélszeresére nőtt és ha nagyon lassan is, de javultak az útminőségi mutatók.
Szerző(k): Szász PéterA fideszes képviselők az Európai Parlamentben igennel szavaztak az Oroszországgal szembeni újabb szankciók kivetését, így a teljes energiaembargót követelő határozatra, amely tartalmazza azt is, hogy az EU folytassa az ukrajnai fegyverszállításokat és a tagállamok állítsák le a nukleáris együttműködést orosz vállalatokkal, így a Roszatommal.
Szerző(k): Domokos ErikaA központi költségvetés Gazdaság-újraindítási Alap fejezetéből biztosított a kormány 264 millió forintot a felcsúti Endresz György Általános Iskola ingóságainak a beszerzésére.
Szerző(k): Németh GézaEgy csütörtök esti kormányrendelet értelmében az MVM-E.On üzletkötést nem vizsgálhatja a GVH.
Szerző(k): Németh GézaUniós szabályokat függesztene fel Orbán Viktor miniszterelnök a magas energiaárak ellen, így lenne tartható a rezsicsökkentés. A GKI szerint ez nem sokat hozna a konyhára, és a rezsicsökkentés fenntartásának költsége idén elérheti az 1300 milliárd forintot, ami családonként 320 ezer forintot jelent, amit az államnak, azaz az adófizetőknek kell állni - hangzott el az RTL Híradóban.
Szerző(k): Domokos ErikaA Magyarországgal szemben induló jogállamisági eljárás célja, hogy megvédje az EU pénzügyi érdekeit a jogállamisági normák megsértőivel szemben, és semmi közé az Orbán Viktor által szerdán említett gender-ügyhöz, az orosz energiaembargó és ukrajnai fegyverszállítás ellenzéséhez.
Szerző(k): Domokos ErikaSzijjártó Péter ma is elismételte, amit minden nap a kormánytagok, hogy nem támogatnak semmilyen energiaszankciót Oroszországgal szemben, egyúttal közölte, hogy a tegnap - az orosz repülőgépekkel szembeni európai légtérzár ellenére - Pápán landolt orosz gép a paksi atomerőműbe hozott nukleáris fűtőanyagot. Orbán Viktor szerint a korábbi szerződés szerint megépül Paks II.
Szerző(k): Domokos Erika