Megszületett a megállapodás Rákosrendező jövőjéről: a magyar állam, a Budapesti Közművek és a főváros közösen írta alá az egyezséget.
Szerző(k): K. P.Budapest idén nyáron nagyszabású közlekedési és közműfejlesztéseket hajtott végre. Megújultak az utak, hidak, villamosvonalak, új buszok és villamosok álltak forgalomba, a szükséges lezárásokat pedig az iskolaszünetre időzítették, hogy minimalizálják a kényelmetlenségeket.
Szerző(k): EconomxElvégezte a teljes körű buszflottavizsgálatot a BKV, miután két napon belül négy forgalomban lévő busz is kigyulladt. A vállalat megállapította: egyik autóbuszán sem talált olyan hibát, ami az utasok biztonságát veszélyeztetné. A konkrét tűzesetek kivizsgálása még tart.
Szerző(k): Z. B.Teljes váltásra készül a főváros: Rákosrendező beépítéséhez friss látványterveket akarnak, amihez nemzetközi szakembereket keresnek pályázat útján.
Szerző(k): L. K.Sorra gyulladnak ki a BKV buszai, egy napon belül ez már a harmadik.
Szerző(k): Z. B.A főpolgármester azt kéri a kormánytól, hogy a tűzijáték előkészületei és utómunkái miatt ne kelljen egy hétre lezárni a rakpartokat az augusztus 20-i ünnepség környékén. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint viszont minden év augusztus első fele arról szól, hogy a baloldal páros lábbal tapossa az államalapítás ünnepét és a hozzá kapcsolódó rendezvényeket.
Szerző(k): T. E.Hatalmas vitát kavar az idei tüzijáték és a hozzá tartozó forgalmi lezárások is.
Szerző(k): L. K.A főpolgármestert a Pride megszervezése miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai lefotózták a Párbeszéd politikusát.
Szerző(k): Gulyás Ábel