Orbán Viktor miniszterelnök a rakparton sétálva videót osztott meg, amelyben a főváros állapotát bírálta. A felvételen egy koszos grillező és szeméttel teli asztalok láthatók – írja az Index.
„A nemzet fővárosa, Karácsony-módra” – jegyezte meg gúnyosan, hozzátéve: „Itt állunk a város legszebb pontján, ennyire futja.”
Bejegyzésében megjegyzi, hogy „Budapesten már Karácsony van!”
Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán reagált a miniszterelnök TikTok-videójára, és megjegyezte: maga Orbán Viktor is lemerészkedett a rakpartra, majd éles szemével észrevette, hogy az a város egyik legszebb helye.
Az valamiért kiment a fejéből, hogy a város egyik legszebb helyén korábban autók álltak, mostanában pedig úgynevezett emberek vették birtokba, a feltört beton helyén pedig virágok nyílnak
– írja Karácsony Gergely, hozzátéve, hogy a miniszterelnök által látott hely nyáron sok tízezer embernek nyújtott kikapcsolódást.
A grillezőre utalva megjegyezte: „Az a műtárgy, amit észrevett, egy grillsütő – mert grillezni jó.” Hozzátette, hogy a padok pedig azért vannak ott, mert jobb azokat körülülni, mint az autókat.
Karácsony Gergely úgy véli, egyszer a miniszterelnök is kipróbálhatná, hogy milyen a rakparton élvezni egymás társaságát, nevetni, nem gyűlölködni, nem veszekedni, és megcsodálni Budapestet. Szerinte „talán nem fog fájni”.
Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint Orbán Viktor kritikája részben jogos, de hozzátette: a rakpart állapota azért ilyen, mert a kormány évek óta visszatartja az uniós forrásokat a felújításra.
Vitézy szerint hétről hétre újabb kifogásokat találnak ki, hogy miért nem kaphatja meg Budapest a neki járó támogatást a rakpart átépítésére.
„Hol az a baj, hogy nem elég szép a sétány, hol az, hogy nem lehet csökkenteni az autóforgalmat. Hol az, hogy nincs elég növény, hol az, hogy túl sok van a terven. Mindig más, de a lényeg, hogy Budapest ne kapja meg a pont erre neki járó támogatást” – írta a frakcióvezető.
Vitézy szerint a fővárosnak kész tervei vannak a rakpart teljes megújítására, a Parlamenttől a Szabadság hídig terjedő szakaszra, és a projekt közös siker lehetne. „Miniszterelnök úr, várjuk az intézkedését – egy telefonjába kerülne, és máris indulhat a rakpart átépítése. Ez kevesebb idő, mint elkészíteni egy TikTok-videót” – üzente Orbán Viktornak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste