„Úgy látom, nem mindenkinek sikerült pontosan megértenie a Sziget Fesztivál helyzetét és jövőjét” – kezdte csütörtök délutáni bejegyzését Karácsony Gergely.
Ha segíteni akarjuk a Sziget megmentését, ha kedvezményeket akarunk kiharcolni a budapesti fiataloknak, márpedig nekem ez a célom, akkor már igen kevés az idő. Arra talán még elég, hogy a mai rossz bizottsági döntést ki tudjuk javítani
– fogalmazott a főpolgármester, aki hozzátette: „A Tulajdonosi Bizottságban a Fidesz képviselői nem szavaztak, a Tisza képviselői pedig bátran tartózkodtak, így nem kapott többséget a Sziget Zrt.-vel kötött eddigi területhasználati megállapodás megszüntetése”.
A dolog viszonylag egyszerű: új hatósági szerződést nem lehet kötni addig, sőt, kérelmet sem lehet jogszerűen benyújtani addig, amíg a régi hatósági szerződés hatályban van – szögezte le, jelezve: „Tudjuk, hogy a régi hatósági szerződés alapján a Szigetet a sokmilliárdos veszteséget felhalmozott külföldi tulajdonos jövőre már nem szervezi meg. Ha tehát akarunk jövőre új, magyar tulajdonosokkal Sziget Fesztivált, akkor a régi szerződést meg kell szüntetni, majd utána újat kell kötni.”
Nem olyan bonyolult dolog ez
– vélekedett a politikus, fájlalva, hogy a megszüntetést ma mégsem szavazta meg a Tulajdonosi Bizottság többsége, elzárva ezzel az új szerződés megkötésének folyamatát.
„Holott kevés az idő: ha ebben a hónapban nem tud elkezdődni a jövő évi fesztivál jegyeinek értékesítése, akkor gazdaságilag válik lehetetlenné a Sziget”
– figyelmeztetett Karácsony, aki megjegyezte, nem érti, miért alakult így a szavazás.
„Talán azért, mert a kényszerűségből rövid idő nem volt elegendő a teljes jogi helyzet, a Sziget Zrt. pénzügyi helyzetének, netán a fesztiválpiac jellemzőinek feldolgozásához? Ki tudja. Én most egyet tehetek: kezdeményezem, hogy a Tulajdonosi Bizottság üljön össze újra, vegye napirendre újra a kérdést. Hívjanak szakértőket, kérjenek segítséget, tegyenek bármit, csak ne kövessék el azt a hibát, hogy megfosztanak sok ezer embert a szabadság élményétől, Budapestet pedig egy kulturális értéktől” – írta Karácsony Gergely.
Nincs többé Sziget Fesztivál? Gerendai Károly megszólalt
Bizonytalanná vált a fesztivál jövője, miután a Sziget Zrt. kezdeményezte a fővárossal kötött szerződés felmondását. A tulajdonosok ugyanakkor felkínálták a lehetőséget a nagyszabású rendezvény alapítójának, hogy ismét vegye kezébe az irányítást. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat