Nem ment át a fővárosi tulajdonosi bizottságon Karácsony Gergely Szigettel kapcsolatos javaslata – értesült a Magyar Hang. Bár minden fővárosi frakció szerint fontos a Sziget megmentése, de hogy erre hogyan kerüljön sor, arról nem tudnak megegyezni. Karácsony Gergely a Sziget jelenlegi szervezői kérésének megfelelően felbontaná a főváros közterület-használatra vonatkozó szerződését a rendezőkkel, de több frakció szerint ezzel az anyagi problémákkal küzdő főváros feltétel nélkül lemondana arról a több mint 200 millió forintról, amit jövőre kapna a Szigettől – és ami a jelenlegi szerződés szerint akkor is járna Budapestnek, ha meg sem rendezik a fesztivált. A főpolgármester szerint azonban ez az első lépés ahhoz, hogy egy új szervezővel új szerződést köthessen a főváros, ráadásul a rendezvény megtartása több pénzt hoz összességében Budapestnek az által, hogy kiemelt turisztikai célponttá teszi. Az Economx riportjában megkérdeztük az embereket, hogy mit szólnának ahhoz, ha elmaradna a Sziget.
Karácsony Gergely javaslata a tulajdonosi bizottság legutóbbi ülésén sem ment át, ahogy ma sem. A főpolgármester ugyanazt a javaslatot adta be a bizottságnak, mint múlt héten, ami tartalmazta a fent említett szerződést, ezt pedig már akkor is kifogásolta a bizottság, és így a szavazás eredménye is ugyanaz az elutasítás lett.
Brutális következményei lesznek, ha elmarad a Sziget
Hatalmas lyuk keletkezne a magyar állam költségvetésében, ha a Sziget Fesztivál jövőre elmaradna. A turizmus és vendéglátás enyhén szólva is brutális bevételektől esne el, valamennyi óbudai szálláshelyet pedig lényegében az összeomlás réme fenyegetne. Erről itt olvashat >>>Karácsony Gergely a szavazás után azt írta Facebook-posztjában károkozásnak nevezte ami történt, és nem érti, mi értelme ennek. Hozzátette: így se Sziget nem lesz, se kedvezményes Sziget-bérlet a budapesti fiataloknak, se fővárosi bevétel a közterület-használat után, se iparűzési adó-bevétel a Szigetből – ez a következménye annak, hogy a bizottság fideszes és tiszás képviselői ma sem szavazták meg a Sziget korábbi közterület-használati hatósági szerződésének megszüntetéséről szóló előterjesztést.
„Az egész országnak súlyos veszteség lenne, ha nem lenne többé Sziget Fesztivál”
Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének korábbi elnöke az Economxnak hangsúlyozta: minden nagy múltú rendezvény elmaradása komoly hátrányt okoz a turizmusnak, nem utolsó sorban pedig presztízsveszteséget.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért