Szakmaiatlannak és erkölcstelennek nevezte Karácsony Gergely Böröcz László, a Budavári Önkormányzat fideszes polgármesterének javaslatát. A főpolgármester úgy tudja, hogy Böröcz László egy előterjesztést nyújt be a Fővárosi Közgyűlésnek, amellyel
elvenné a fővárostól a tulajdonában vagy kezelésében lévő közterületeket, az ezek fenntartására szolgáló fővárosi forrásokkal együtt.
Kapcsolódó
Karácsony Gergely szerint a készülő előterjesztés szakmaiatlan, hiszen minden sikeres európai nagyvárosban sokkal kiterjedtebb jogkörökkel és forrásokkal rendelkezik a fővárosi önkormányzat. Erkölcstelen is, hiszen épp elég, hogy a kormány kifosztja a fővárost, nem kellene ehhez a kerületeknek is felcsatlakozniuk. Főleg egy olyan polgármesternek, aki korábban az állami beruházás, a vár kormányzati átalakításának kormánybiztosa volt, és amely közel 700 milliárd forintba került az adófizetőknek. Ennek a pénznek a töredékéből kiváló állapotba lehetne hozni a fővárosi utakat és parkokat - jegyezte meg bejegyzésében a főpolgármester.
„Miért annyira fontos a fideszes kerületvezetőnek például a keletkezése óta fővárosi kezelésű Tabán átvétele, amelynek parkosítása nemrég mintegy félmilliárd forintból valósult meg, és amely – az oda szervezett fesztiválok pusztításai ellenére is – kiváló állapotban van? Csak nem építési teleknek nézték ezt is, mint annak idején a Városligetet?” – tette fel a kérdést Karácsony Gergely, és közölte: „Nem adjuk a Tabánt, nem hagyjuk a főváros kifosztását.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér