jobboldal

05.
25.
20:04
Fej-fej mellett az elnökjelöltek, kíméletlen párbajra vonultak fel a véghajrában

Fej-fej mellett az elnökjelöltek, kíméletlen párbajra vonultak fel a véghajrában

Fokozódik a hangulat a lengyeleknél: az elnökválasztás június elsejei, második fordulója előtt egy héttel farkasszemet néző politikai tüntetések zajlottak Varsóban a két esélyes vezető híveinek zajos felvonulásával.

Szerző(k): T. K.
05.
13.
18:48
Büszkeségútlevelet vezetne be a jobboldali párt, ráadásul beperelte a titkosszolgálatokat

Büszkeségútlevelet vezetne be a jobboldali párt, ráadásul beperelte a titkosszolgálatokat

Közelgő kultúrpolitikai fordulat ígérete mellett megdöbbentette a helyieket a német szász-anhalti tartomány AfD-frakciója azzal a javaslattal, amely bevezetné a „büszkeségútlevelet”, és pontozná azokat, akik a történelmi helyszíneket a modern gondolkodás helyett ideológiai alapon látogatnák meg. Azzal, hogy az alkotmányvédelmi hivatal szélsőségessé nyilvánította a jobboldali pártot, még nem lehet betiltani, de várhatóan fokozódik az elhatárolódás – mondta az Economxnak a külügyi intézet kutatója.

Szerző(k): Thurzó Katalin
04.
09.
18:55
Érkezik a hazugság tilalma, fekete-vörös kormányra vált Németország

Érkezik a hazugság tilalma, fekete-vörös kormányra vált Németország

Összeállt az új német kormány: szerdán történelmi koalíciós megállapodást jelentett be a kereszténydemokrata CDU/CSU és a szociáldemokrata SPD párt. Húsvét után a parlament szavaz az új kancellárról, és várhatóan májusban már kezdődhet Friedrich Merzék érdemi munkája az EU vezető államában. Újdonság, hogy Németország digitális minisztériumot is létrehoz, miközben elrendelik a "hazugság tilalmát".

Szerző(k): Thurzó Katalin
02.
23.
22:22
Friedrich Merz lehet Európa legfontosabb embere, de a bukás is benne van a pakliban

Friedrich Merz lehet Európa legfontosabb embere, de a bukás is benne van a pakliban

Németország jövendőbeli kancellárja arra készül, hogy a demokratikus erőket összefogva gyors fordulatot valósítson meg Európa vezető államában, míg a történelmi sikerüket ünneplő populisták a centrista koalíció mielőbbi bukásában bíznak. Olaf Scholz mélypontra vitte a szabaddemokratákat, ezért visszavonul a politikától, de még helyzetbe hozza a védelmi miniszterét.

Szerző(k): T. K.
02.
23.
18:27
Exit poll: lájtos jobbra át jön Berlinben, koalícióban a szocdemekkel

Exit poll: lájtos jobbra át jön Berlinben, koalícióban a szocdemekkel

Mégis lehet hinni a közvéleménykutatásoknak – legalábbis a németeknél, ahol a várakozások szerint alakult a vasárnapi választás eredménye. Fölényes győzelemmel a jobbközépen álló, kereszténydemokrata CDU/CSU Unió tárgyalhat a baloldallal az új kormánykoalícióról, a kancellár Friedrich Merz lesz. Orbán Viktor favoritja, a populista AfD a második helyen végzett, de nem számíthat a mainstream pártok együttműködésére.

Szerző(k): Thurzó Katalin
02.
23.
12:16
„Alakul” a Merz-féle nagykoalíció: balos és zöld bolondokról beszélt a hajrában

„Alakul” a Merz-féle nagykoalíció: balos és zöld bolondokról beszélt a hajrában

A konzervatív kancellárjelölt azt mondja, a balodalnak vége. Az SPD vezetői szerint Friedrich Merz CDU/CSU-s kancellárjelölt túllőtt a célon, s az összefogás helyett a politikai árkokat mélyíti el.

Szerző(k): Sándor Zoltán
02.
12.
18:53
Fordulat a szomszédban: nem lesz kancellár Orbán Viktor patrióta szövetségese

Fordulat a szomszédban: nem lesz kancellár Orbán Viktor patrióta szövetségese

Kudarcot vallottak a koalíciós tárgyalások Ausztriában, ahol eldőlt: egyelőre nem lesz jobboldali konzervatív kormány. Orbán Viktor patrióta harcostársa, Herbert Kickl szabadságpárti vezető visszalépett a megbízástól, így kancellár sem lehet. Szakértői kormány vagy új választás jöhet nyugati szomszédunkban.

Szerző(k): Thurzó Katalin
02.
10.
15:20
Kormányváltás előtt: Scholz a populisták, Merz a migráció miatt aggódik

Kormányváltás előtt: Scholz a populisták, Merz a migráció miatt aggódik

A migrációs válságról és a recessziókezelő gazdaságpolitikai elképzelésekről vitáztak a kancellárjelöltek a szövetségi választások közeledtével Németországban, ahol az új kormánnyal béremelések, áfacsökkentés, megszorítások és fokozottabb háborús felkészülés jöhet. Továbbra is kritikus kérdés a populisták térnyerése, amellyel úgy tűnik, a polgárok nagyobb része nem ért egyet.

Szerző(k): Thurzó Katalin
02.
04.
11:52
Nem csitul a népharag Orbán Viktor szövetségesei miatt

Nem csitul a népharag Orbán Viktor szövetségesei miatt

Jobbra vagy balra halad tovább Németország a február végi választások után? Erről szól az egyre durvább kampányidőszak, amelyben folytatódnak a tüntetések a konzervatív CDU radikális elképzelései miatt. Az AfD vezetője Magyarországra készül.

Szerző(k): T. K.