A Mohu Hulladékgazdálkodási Zrt.-vel koncessziós szerződésben álló Textrade Kft. székesfehérvári üzemében évente 35 ezer tonna textilhulladék megy keresztül, aminek a 98 százalékát valamilyen formában meg tudják menteni az egyre hatékonyabb visszagyűjtési és válogatási mechanizmusnak köszönhetően. Fotóriportunkból kiderül, hogyan.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA zöldhulladék égetése tiltott Magyarországon, ugyanakkor az önkormányzatok a helyi rendeletekben eltérhetnek ettől.
Szerző(k): Z. B.Elütés, utoléréses balesetek, vázizomrendszeri megbetegedések, fertőzött szemét, éles üvegdarabok – csak néhány azok közül a munkahelyi ártalmak és veszélyek közül, amelynek a hulladékgazdálkodásban, azon belül is a hulladékgyűjtésben dolgozó több ezer hazai munkavállaló naponta ki van téve - hívta fel a figyelmet Király András, a HVDSZ2000 elnöke egy budapesti munkavédelmi konferencián.
Szerző(k): Farkas TiborA főváros családi házas övezeteiben nehézkes hozzájutni a zöldhulladék gyűjtéshez használható lebomló zsákokhoz. Ezeket a zsákokat korábban boltokban, áruházakban is be lehetett szerezni, az idei évtől a MOHU Budapest hulladékudvaraiban bürokratikus eljárásrend után kaphatja meg az ingatlantulajdonos a zsákokat.
Szerző(k): Koncsek RitaAkár százasával is képes befogadni és szortírozni az italcsomagolásokat, és voltaképpen zökkenőmentesen is működik a Mohu és Kifli.hu új dobása, melynek köszönhetően nem kell egyenként bedobálni az automatába a kiürült PET-palackokat. Megnéztük, hogyan vizsgázott a két vállalat pilot projektje, s azt is, mit tartogat a jövő.
Szerző(k): Hartl Nagy Tamás, Sándor ZoltánEgészen döbbenetes, de a budapesti lomtalanítás során évente 30-40 ezer tonna hulladék kerül kihelyezésre, ennek ellenére a MOHU Budapest szerint a lakosság egy része sajnos továbbra sem tartja be a lomtalanítási szabályokat, és nagy mennyiségben kerülnek ki olyan hulladékok, amelyek nem tartoznak a lomtalanítás körébe.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA sóskúti aksicégtől megvonták a környezethasználati engedélyét, a polgármester meg is erősítette a beruházást látszólag elkaszáló hírt. A szomszéd város polgármestere azonban vészjóslóbb képet festett fel a projekt jövőjéről.
Szerző(k): Sándor ZoltánA hulladékgazdálkodási cég közlése alapján 12 milliárd forintot kaptak vissza a fogyasztók a REpont applikáción keresztül. A rendszer indulása óta visszaváltott 1,4 milliárd palack, doboz és üveg több mint 80 százalékának ellenértékét boltokban levásárolható utalványként kérték vissza.
Szerző(k): Gulyás Ábel