A jövő héten napos és tartósan párás, ködös területek is előfordulhatnak, de a hajnali órákban mínuszokkal is találkozhatunk.
Szerző(k): EconomxÉszakról hideg levegő áramlik fölénk, emiatt szeles, hűvös napok várnak ránk, majd hétfőtől enyhülés kezdődhet.
Szerző(k): T. E.Ma még nyárias idő vár ránk, sőt, a napi melegrekord is megdőlhet, majd kedden már nyugatra, északnyugatra megérkezik a hűvösebb és nedvesebb levegő; szerdától pedig egyre több helyen lehet eső, záporeső, és nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet.
Szerző(k): T. E.Az idei ősz leghidegebb éjszakáján vagyunk túl. Eddig. Még csak szeptember közepén járunk, de ma reggel volt, ahol 2,4 fokot mértek, miközben az egész ország még egy utolsó kánikulára készül hétvégén.
Szerző(k): EconomxDélnyugat felől elérte hazánkat a Lukas névre keresztelt légörvény, amely átvonul fölöttünk többfelé csapadékkal, mögötte pedig az egész Kárpát-medencét elárasztja a hűvös légtömeg.
Szerző(k): T. E.A szokatlanul hűvös magyarországi tavasz miatt áprilisban negyedével nőtt a gázfogyasztás, sokakhoz pedig már megérkeztek a jóval magasabb számlák. Az MVM szerint nem volt extrém hideg, de elismerték: egyes ügyfeleknek tényleg többe kerülhetett a fűtés – főleg, ha elfogyott a kedvezményes gáz.
Szerző(k): T. E.Visszavárjuk a tavalyi tavaszt, de valószínűleg már a nyárba fogunk érkezni. Minden szakember arra keresi a választ, hogy mi okozza az idei május rendkívüli hidegét. Az éghajlatkutató szerint az átlagos évszakhoz képest történő ugrálás nem meglepő.
Szerző(k): L. K.Bár a tavasz utolsó hónapjában hazánkban szokatlanul hideg az idő, a globális klímaváltozás továbbra is zajlik: 2025 az egyik legmelegebb év a mérések szerint. Az időjárási minták és a helyi jelenségek azonban ingadozóak.
Szerző(k): T. E.