Pénteken a nap első felében jellemzően erősen felhős idő várható, és északnyugatról újabb csapadékzóna érkezik, amely délkelet felé mozog. Kora este már inkább csak a keleti megyékben fordulnak elő erősen felhős vagy borult, csapadékos területek, majd késő estére ott is eláll az eső. A Dunántúlon délután már napos idő valószínű.
Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet többfelé erős lökések kísérhetik, de zivatarok környezetében is előfordulnak erős, főként a déli országrészben akár viharos széllökések.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között alakul, ennél pár fokkal hűvösebb az északi tájakon, míg melegebb a Viharsarokban lehet. Késő estére 15 és 20 fok közé csökken a hőmérséklet - közölte a HungaroMet.
Szombaton napos-gomolyfelhős időben lesz részünk. Az ország legnagyobb részén csapadék nem várható, de délnyugaton egy-egy futó zápor, esetleg gyenge zivatar kialakulhat. Sokfelé élénk, helyenként erős lesz az északnyugati szél. Friss lesz a hajnal, a minimumok 6 és 15 fok között alakulnak. Délutánra 21 és 26 fok közé melegszik a levegő.
Vasárnap sok napsütésre számíthatunk, de északkeleten és a déli határhoz közeli tájakon helyenként futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből. Az élénk, néhol erős északnyugati, északi szélben napközben 19-25 fokra van kilátás.
Hétfőn mindenhol számíthatunk többórás napsütésre, csak néhol fordulhat elő egy-egy futó zápor. Északon helyenként megélénkülhet a délnyugatira, nyugatira forduló szél. Hajnalra néhol 5 fok alá csökkenhet a hőmérséklet, majd délutánra 21 és 27 fok közé melegszik a levegő.
Kedden már több felhő lesz felettünk, de csak elvétve fordulhat elő kisebb eső, gyenge zápor. Sokfelé élénk, helyenként erős lesz a délnyugati szél. Délután 25-30 fokot mérhetünk - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót