Ismét nőtt a lakosság hitelállománya, a törlesztés azonban egyre többször elmaradozik. Miért fizetik vissza ilyen nehezen a magyar háztartások a hiteleket?
Szerző(k): Horváth BalázsNővérből még nagyobb a hiány, az utóbbi években közel 30 ezer olasz nővér költözött külföldre az alacsony bérekre és a rendezetlen munkakörülményekre hivatkozva.
Szerző(k): EconomxTöbb mint harmadával ér ma kevesebbet azoknak a munkavállalóknak a fizetése, akik utoljára 2021-ben kaptak béremelést. A teljesen elmaradó, vagy jóval infláció alatti bérkorrekció elsősorban a magasan képzett, így magasabb keresetű alkalmazottakat érinti, nekik jövőre már 40 százalékkal kellene többet kapniuk, mint a rekordot döntő inflációs időszak előtt.
Szerző(k): Nagy KristófA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig megküldi az adószámla-értesítőket magánszemély és egyéni vállalkozó ügyfeleinek, az adószámla-egyenlegéről csak az kap értesítést, akinek ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van, illetve 2022-re késedelmi pótléka keletkezett - közölte az adóhatóság.
Szerző(k): Economx623 ezer forinttal nőtt a miniszterelnöki bruttó fizetés júliusban, és ezzel Orbán Viktor már havi bruttó 5,7 millió forintos jövedelemből gazdálkodhat.
Szerző(k): EconomxA munkaadóknak az új állami törvények értelmében el kell árulniuk a várható béreket az új fizetések átláthatóságáról szóló törvény értelmében.
Szerző(k): EconomxAz összes elektronikus tranzakció típus emelkedő tendenciát mutatott a pénzforgalom második negyedévi adataiban, különösen pozitív hír, hogy a mobiltárcás fizetések is egyre népszerűbbek. Közben a készpénzfelvételek is csökkenésnek indultak, bár csak minimálisan. A megyeszékhelyeken még ATM-eket is megszüntettek a bankok.
Szerző(k): Horváth BalázsA miniszter bízik benne, hogy a következő másfél-két évben gyökeres változások lesznek a pedagógusbérekben.
Szerző(k): Károly GáborA munkanélküliség növekedése mellett az is nehezíti a német gazdaság talpra állását, hogy a szakképzett dolgozók egyre kevésbé érzik magukat megbecsülve.
Szerző(k): Economx