A miniszter szerint valójában már technikai részletkérdésekről vitáznak, ezért úgy érzi, az Európai Bizottság csak próbálja a határidőket tolni maga előtt, kipuhatolni, hogy a politikai környezet lehetővé teszi-e a Magyarországgal szembeni korlátozások feloldását.
Szerző(k): EconomxA Momentum EP-listavezetője szerint az Orbán Viktort joggal lehet kritizálni, ám a DK gúzsba köti az ellenzéket. Azt mondta, a Demokratikus Koalíció a hazugság kultúráját képviseli. Az LMP-t a DK KDNP-jének nevezte.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsLassan az EP-választások kampányára fordulva egyre több jel mutat arra, hogy az Európai Néppárt (EPP) és az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) tagállami pártjai keresik az együttműködést. Ezen pártok népszerűségének növekedésével párhuzamosan a politikai mozgásuk előrevetíti, hogyan próbálhatják ellensúlyozni a jelenlegi baloldali túlsúlyt.
Szerző(k): EconomxCsökkent ugyanis a lakosságszám. Kevesebb lesz az önkormányzati képviselő is.
Szerző(k): Zádori BenceAz európa parlamenti és az önkormányzati választások előtti kampány háborús veszélyhelyzet alatt fog zajlani.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaLegalábbis a Republikon Intézet kutatása szerint. A pártválasztók 50 százaléka szavazna a jelenlegi főpolgármesterre.
Szerző(k): Zádori BenceAz olasz Matteo Salvini és a francia Marine Le Pen megerősítették radikális jobboldali szövetségüket a jövő évi uniós választások előtt és a bevándorlásellenes programjukat hangsúlyozták támogatóik előtt.
Szerző(k): Horváth TiborElőállt a téziseivel a jövő júniusi EP-választásra.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs