A légkondicionálók lassan annyira alapvető berendezésekké válnak a magyar háztartásokban is, mint a hűtőszekrény vagy a televízió. Még azokat az embereket is „megtérítették” a hosszúra nyúló nyári hőségriadók, akik korábban - akár az ízületi, akár a légúti betegségektől való félelmükben - elutasították a klíma használatát. Napjainkban már olyan sokan használják, hogy gyors terjedésük miatt új szabályokat kellett alkotni annak érdekében, hogy kevésbé károsítsák a környezetet. Ma már nem lehet például korlátlan mennyiségben hűtőközeghez jutni, azt csak regisztrált klímaszerelők vásárolhatnak; és a technológia fejlődésnek köszönhetően maguknak az anyagoknak is egyre kisebb az ökológiai lábnyoma.
Szerző(k): Szász PéterPrága önkormányzata úgy döntött, hogy az eddiginél rövidebb ideig tartják égve számos látványosság díszkivilágítását és okos világítási rendszer bevezetésével a város egy részén időnként csökkenti a közvilágítás fényerejét.
Szerző(k): Komócsin SándorA hétfőn kezdődő EU-csúcson az a tervezet szerepel a tagállamok előtt, amely szerint az uniós embargó nem érinti majd az orosz olajat szállító Barátság kőolajvezetéket. Ez az lenne, amit a magyar kormány akar, de az EUrologus információ szerint ez nem elég Orbán Viktornak, ő garanciát is akar arra az EU-tól, hogy az ország akkor is energiához jut, ha a Barátságon keresztül valamilyen ok miatt nem érkezne olaj. A vétóval Magyarország az uniós forrásoktól vágná el magát, amit energetikai korszerűsítésre adnának.
Szerző(k): Domokos ErikaA Blikk információi szerint a Shell ellátási problémákra hivatkozva több magyarországi benzinkútját bezárta, a nyitva levő kutakon pedig nem tudják kiszolgálni a külföldi rendszámú autókat. A kis, független kutaknak is gondot okoz a kettős árazásra való átállás, többen nem nyitnak ki hétfőn.
Szerző(k): Domokos ErikaNagyon kedvező áron tud a következő három évben Szerbia gázt vásárolni Oroszországtól - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök vasárnap azt követően, hogy telefonon tárgyalt orosz hivatali kollégájával, Vlagyimir Putyinnal.
Szerző(k): Domokos ErikaAz orosz nyersolajszállítmány - amely hamarosan európai embargó alá kerülhet - több mint egy hónapja várakozott a tengeren, mivel Srí Lanka nem tudta előteremteni a kifizetéséhez szükséges milliókat - közölte Kanchana Wijesekera energiaügyi miniszter szombaton újságírókkal.
Szerző(k): Rácz GergőA Mol már kész tesztelni a rendszereit, amivel megvalósulhat a leválás az orosz ellátási csatornákról. Állítólag a kormány célzottan gáncsolja a folyamatot.
Szerző(k): Rácz GergőA Biden-adminisztráció tárgyalásba kezd az olajipar szereplőivel, rábírja a cégeket, hogy a bezárt finomítóikat indítsák újra. A Fehér Ház a rekordmagas benzinárakkal próbál megbirkózni, mert közelítenek a félidős kongresszusi és szenátusi választások.
Szerző(k): Szabó Dániel