A Magyar Közlönyben megjelent változás szerint 16,5 éves kortól lehet a KRÉTA-ban jelentkezni a KRESZ vizsgára.
Szerző(k): EconomxAz egyetemisták közül sokan vannak, akik a lakhatást, a rezsit másként nem tudnák biztosítani.
Szerző(k): EconomxEgy középiskolás fiú fenyegetett meg robbantással nyolc budapesti iskolát a közösségi médiában és email-en keresztül.
Szerző(k): Benkó EszterMár most élénk mozgásban van a diákmunka-piac, a legnépszerűbb területek továbbra is a kereskedelem, a turizmus és a vendéglátás.
Szerző(k): Z. B.Ma több mint 81 ezer középiskolás vizsgázott közép-és emelt szinten matematikából.
Szerző(k): EconomxA 30 pluszos korosztály esetében 2015 és 2024 között 11 389 főről alig 1170 főre csökkent a nyelvvizsgázók száma, tízezer fő feletti a visszaesés a 35-39 évesek esetében is. Ez mindkét esetben körülbelül 90 százalékos bezuhanást jelent.
Szerző(k): EconomxA DiscoverEU-program keretében tavasszal 35 762 európai kap ingyenes InterRail-bérletet, ebből a kvótarendszer alapján 787 bérlet jár a magyaroknak.
Szerző(k): K. R.Donald Trump aláírta a szövetségi oktatási minisztérium megszüntetéséről szóló rendeletet, de a lépéshez még a Kongresszus jóváhagyása is kell. Az elnök szerint a tárca felszámolásával csökkennek a kiadások és javul az oktatás színvonala.
Szerző(k): T. E.