2025. szeptember elsejétől már nem csak a végzős középiskolás tanulók, hanem a törvényben meghatározott életkor (16,5 év) betöltésével bármely középiskolás jelentkezhet az iskolai KRESZ vizsgára a KRÉTA rendszeren keresztül – derült ki a Magyar Közlönyből, amiben a köznevelési törvény egyik paragrafusában a „középiskola utolsó évfolyamán” szövegrész helyébe a „középiskolában” szöveg lép a következő tanév elején.
Tuzson Bence még tavaly márciusban posztolt arról közösségi oldalán, hogy szeptember elsejétől „az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak. Ebbe beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is” – írja a Népszava. Alig fél nappal később viszont új bejegyzésben már arról írt, hogy „2024. szeptember elsejétől a középiskolai oktatás részévé válik a KRESZ- és az egészségügyi oktatás, a kormány pedig pilot jelleggel elindítja a gyakorlati oktatás ingyenes megszervezését”.
Vagyis itt már csak az elméleti rész általános ingyenességéről volt szó, míg a – jóval költségesebb – gyakorlati oktatásnál a kísérleti rendszerbe bekerülőknek nem kell fizetniük.
Hoffmann Csaba, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezete (AVOSZ) alelnöke elmondta, még nem tudni, az újabb törvénymódosítás milyen hatással lesz az autósiskolákra. Az eddigi törvény, ami csak a végzős diákokat érintette, nem okozott bevételkiesést, sőt volt olyan hónap, amit rekordjelentkezéssel zártak. Ez viszont már szélesebb réteget fed le, így jó előjelnek semmiképp sem tekinthető, de várjuk ki a végét – fogalmazott hozzátéve, hogy a mostani rendszerből is többen vándoroltak át a piaci képzésekre.
A mi autósiskolánknál is jelentkezett olyan tanuló, akinek a középiskolája nem szervezett vizsgát. Sajnos őket ebben a formában át sem tudtuk venni, mert ameddig legalább egy vizsgát nem csinál végig (vagy bukik meg rajta), nem látjuk a rendszerben. Emiatt többen inkább elölről kezdték az egészet – mondta az AVOSZ alelnöke.
Ami a gyakorlati képzést illeti, a kísérleti (pilot) programot a honvédség szolnoki állományában lévő gépjármű szakoktatók végzik, az eddigi hírek szerint 20-23 oktatóval és körülbelül 30 Suzuki Vitarával.
Az ingyenes részbe 29+1 gyakorlati óra tartozik bele, a plusz egy óra már a vizsgát jelenti.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) azt közölte, ha valakinek ezen nem sikerül átmennie, akkor „utána más, civil autósiskolában, önköltségen lehetséges a részvétel a gyakorlati oktatásban”.
A HM szerint Jász-Nagykun-Szolnok megyéből (csak itt van gyakorlati képzés) 2025. június 13-ig összesen 231 középiskolás tanuló jelentkezett a KRÉTA-rendszerben a „B” kategóriás gyakorlati képzésre. 228-an megkezdték a gyakorlati oktatást, közülük 37-en jelentkeztek forgalmi vizsgára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán