Az időszakos nyári munkáknál a strandokon, vendéglátóhelyeken, fesztiválokon elérhető pozíciók, illetőleg a hostess munkák a legkeresettebbek. A hosszabb távú, szellemi munkakörökben, gyakornoki pozíciók esetében változó trendek figyelhetők meg. Az informatikai és mérnöki tudással rendelkezők iránti kereslet továbbra is erős, továbbá jelentősen nőtt a verseny a tehetséges jelöltekért – írja a HRportal.
„Becslések szerint a teljes nyári diákmunkás-kereslet nagyjából 35-40 százalékát teszi ki a turizmus és a vendéglátás. Kiemelten sokan dolgoznak a balatoni régióban a júniustól augusztusig tartó főszezonban vendéglátóhelyeken, strandokon, fesztiválokon és a különböző szálláshelyeken – ismertette a Prodiák vezetője, jelezve, a legtipikusabb diákmunkák a pultozás, a felszolgálás, a fagylaltárusítás, a konyhai kisegítés, a jegyértékesítés és a takarítás.
Mint azt Tóth Rozália elmondta, adataik szerint ilyenkor van olyan település a Balatonnál, ahol a szezonális munkaerő akár 60-70 százalékát is a diákok adják.
Az átlagos órabérek ebben a szektorban bruttó 2300 forint körül alakulnak
– jelezte a vezető.
A szakember kifejtette azt is, hogy a diákoknak az egyik legmeghatározóbb szempont a bérezés, de nem csupán a magasabb órabér, hanem az időben történő kifizetés is kiemelten fontos a fiatal munkavállalók számára. Utánanéznek a különféle diákszövetkezeteknek, és a home office-t is sokan preferálják, ahol a munkakör teret enged az otthonról zajló munkavégzésnek.
Jön a nyár, most még nyitottabbak a cégek a diákmunkások felé
Már most élénk mozgásban van a diákmunka-piac, a legnépszerűbb területek továbbra is a kereskedelem, a turizmus és a vendéglátás. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Kíváncsi Mészáros Lőrincék idei karácsonyfájára? Így fest náluk a feldíszített fa