A CDU/CSU pártszövetség történetének második legrosszabb eredménye született meg, Németország legrégebbi pártja, az SPD pedig rekordgyenge eredménnyel alakíthat kormányt. A vasárnapi előrehozott németországi választások azt mutatják, hogy a politikai szélek erősödtek meg: a második számú párttá váló AfD és a meglepetés eredményt elérő Linke.
Szerző(k): T. E.Németország jövendőbeli kancellárja arra készül, hogy a demokratikus erőket összefogva gyors fordulatot valósítson meg Európa vezető államában, míg a történelmi sikerüket ünneplő populisták a centrista koalíció mielőbbi bukásában bíznak. Olaf Scholz mélypontra vitte a szabaddemokratákat, ezért visszavonul a politikától, de még helyzetbe hozza a védelmi miniszterét.
Szerző(k): T. K.Mégis lehet hinni a közvéleménykutatásoknak – legalábbis a németeknél, ahol a várakozások szerint alakult a vasárnapi választás eredménye. Fölényes győzelemmel a jobbközépen álló, kereszténydemokrata CDU/CSU Unió tárgyalhat a baloldallal az új kormánykoalícióról, a kancellár Friedrich Merz lesz. Orbán Viktor favoritja, a populista AfD a második helyen végzett, de nem számíthat a mainstream pártok együttműködésére.
Szerző(k): Thurzó KatalinAlice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) kancellárjelölteje az orosz kapcsolatok megszakításában látja az okát a németországi energiaárak drasztikus emelkedésének.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA migrációs válságról és a recessziókezelő gazdaságpolitikai elképzelésekről vitáztak a kancellárjelöltek a szövetségi választások közeledtével Németországban, ahol az új kormánnyal béremelések, áfacsökkentés, megszorítások és fokozottabb háborús felkészülés jöhet. Továbbra is kritikus kérdés a populisták térnyerése, amellyel úgy tűnik, a polgárok nagyobb része nem ért egyet.
Szerző(k): Thurzó KatalinFokozódik a helyzet a németeknél: miután szombaton számos városban több százezren tüntettek a szélsőjobboldali ideológia ellen, válaszul a radikálisok bejelentették, hogy két hét múlva óriási demonstrációt tartanak a baloldallal szemben. Elemzők szerint a választások hétvégéjén a pokol is elszabadulhat a nyugati nagyhatalomnál.
Szerző(k): Thurzó KatalinPattanásig feszült a hangulat a németeknél, ahol egy hete tömegtüntetések, utcai incidensek, civilek és pártirodák elleni álarcos támadások során tiltakoznak az emberek.
Szerző(k): Thurzó KatalinIrányváltás előtt áll Németország. Fő nyugati partnerünk elengedi a merkeli Willkommenskulturt, az új kormány útja a migránspolitika reformjával vezet a jövőbe. Kérdés, hogy a jobbra tolódás megáll-e középen, vagy az esélyes kereszténydemokraták a tűzfalat is lebontják a szélsőségesek felé. Erről, illetve az AfD-s Alice Weidel és Orbán Viktor hétfői találkozójáról beszélgettünk Stefán Csabával, a Magyar Külügyi Intézet kutatójával.
Szerző(k): Thurzó Katalin