A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn feloldotta a magas patogenitású madárinfluenza miatt elrendelt korlátozásokat Komárom-Esztergom és Hajdú Bihar megyében, így mind a belföldi, mind az unióba irányuló baromfiszállítások zavartalanul folyhatnak ezekből a megyékből. A harmadik országokba irányuló exportkorlátozások továbbra is érvényben lehetnek - közölte a hivatal az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaJanuárban a magyarországi baromfiállományokban is megjelent a baromfiinfluenza, az agrárminiszter által bejelentett támogatás ugyanakkor hatékony megoldás lehet a betegség megelőzésére.
Szerző(k): Tóth László LeventeA kínai hivatalos sajtó is megerősítette, hogy takarmányhiány miatt több százmillió csirkét fenyeget az éhhalál, miközben a tavalyi sertéspestisjárvány miatt kiesett húst részben baromfihússal pótolták az országban.
Szerző(k): Komócsin SándorMár tíz ország korlátozta részben vagy teljes egészében a Magyarországról érkező baromfitermékeket, élő madarakat vagy a kapcsolódó termékeket - szúrta ki az Index a Nébih honlapján.
Szerző(k): Szabó DánielNegyvenegy ott élő madarat pusztítottak el a hétvégén a madárinfluenza megjelenése miatt a szlovákiai Bajmóc (Bojnice) állatkertjében, és a létesítményt lezárták a látogatók elől - jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség hétfőn.
Szerző(k): Szabó DánielJanuár 16-án megjelent az országos főállatorvos legújabb határozata, amely Magyarország teljes területén előírja a baromfik zártan tartását - adta hírül az agrártárca.
Szerző(k): Domokos LászlóA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ellentmondó piaci adatok miatt eljárást indít a Master Good és a SáGa Foods összefonódásának ügyében - közölte a versenyhatóság szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy létavértesi (Hajdú-Bihar megye) kacsatartó gazdaságban is madárinfluenza jelenlétét igazolta a Nébih laboratóriuma január 14-én. Egy Ács település melletti gazdaság teljes állományát, 53,5 ezer pulykát már korábban leöltek a járvány feltűnése miatt.
Szerző(k): Szabó Dániel