Nagy István agrárminiszter a Covid-19 járvány baromfi ágazatra gyakorolt negatív hátasainak mérséklésére és az ebből fakadó jelenlegi helyzet megoldására levélben fordult az Európai Bizottsághoz. A miniszter a harmadik országokból származó import feltételeinek soron kívüli felülvizsgálatát kezdeményezte levelében Phil Hogan-nél, a bizottság kereskedelmi biztosánál.
Szerző(k): Tóth László LeventeA szigorú ellenőrzések ellenére továbbra is rengeteg, kétes eredetű és egészségre veszélyes lengyel baromfihús kerül az ottani dögégetők helyett a szlovákiai üzletekbe – figyelmeztet a Szlovák Baromfiipari Szövetség.
Szerző(k): Komócsin SándorUniós importkorlátozást sürget a Baromfi Terméktanács az ágazat túlélése érdekében.
Szerző(k): Rácz GergőMár 226 állattartó telepen mutatták ki a madárinfluenza – korábban világjárványt okozó – H5N8 típusát Bács-Kiskun és Csongrád megyében – közölte az MTI-vel az országos főállatorvos hétfőn.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA módosított munkahelyvédelmi bértámogatási program révén dolgozói nagy részét megtarthatja az orosházi Pannon Fine Food Kft., amely egy hete még legalább száz munkavállalója elküldéséről gondolkozott - nyilatkozta Nyeste Lajos, a cég ügyvezetője az MTI-nek. Az állami segítséggel és a csökkentett üzemmóddal szeptember végéig kihúzhatják, de csak akkor, ha Békés megyében nem üti fel a fejét a madárinfluenza, és nem rendelnek el itt is kiviteli korlátozásokat.
Szerző(k): Domokos ErikaKét, egymással szomszédos Bács-Kiskun megyei baromfitartó telepen rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a madárinfluenza szempontjából különösen kockázatos járványvédelmi hiányosságok miatt azonnali forgalmi korlátozást és az állatok zártan tartását - közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati felhívást a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott és a fejlesztésekkel leghatékonyabban védhető telepekkel rendelkező sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására – közölte Nagy István agrárminiszter.
Szerző(k): Tóth László LeventeEgyik napról a másikra a duplájára drágult a piacokon a csirkehús. Nem önkényesen drágítanak a kereskedők, hanem a beszerzési árak emelkedtek?
Szerző(k): Szabó Dániel