A világ leggazdagabb embere másoknak is azt javasolja, hogy cégeikkel hagyják ott Delaware államot. A lavinát egy mindössze kilenc Tesla-részvénnyel rendelkező kisbefektető indította el.
Szerző(k): EconomxMegelőzte a Google anyacégét, az Alphabetet a Nvidia, amitől a befektetők a mesteréges intelligencia csodáját várják. Igazi mánia van a társaság részvényében, de csak a cég negyedéves jelentése fogja megmutatni, van-e alapja.
Szerző(k): Fellegi TamásTavaly jócskán rávertek a svéd hölgyek férfitársaikra a hazai tőzsdén elért hozamok terén: 50 százalékkal többet hoztak ki a piacból.
Szerző(k): Fellegi TamásTegnap már alig egy hajszálon múlott, hogy az Nvidia chipgyártó értékesebb cég legyen, mint a Google anyavállalata, s az Amazont már le is hagyta. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos várakozások teljesen felforgatták a tőzsdét és a lufi egyelőre nem látszik leereszteni.
Szerző(k): EconomxMost éppen megvált 2 milliárdnyi Amazon-részvénytől és még többet is eladna Jeff Bezos.
Szerző(k): EconomxMég aznap piacra dobta az új mesterséges intelligenciával vezérelt vásárlási asszisztensét a cég, amikor bejelentette, hogy vásárlóinak köszönhetően 170 milliárd dolláros bevételt realizált a decemberben zárult negyedévben, ami 14 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakának bevétele.
Szerző(k): EconomxA legolcsóbb, reklámokkal megtámogatott csomagjukkal kísérleteznek.
Szerző(k): Vermes ÁdámValószínűleg örök téma marad, hogy a távmunka mennyire hatékony a pandémia utáni munkaerőpiacon, egy statisztika alapján azonban a munkavállalóknak lehet igaza.
Szerző(k): Zádori BenceFolytatja a tömeges létszámleépítést az Amazon, több száz alkalmazottat fognak elbocsátani.
Szerző(k): Gyurka Eszter