Elon Musk bejelentette, hogy űrkutatási és űrszállítási szolgáltatásokat nyújtó vállalatának, a SpaceX-nek a jogi székhelyét Delaware államból Texasba helyezi át.
A dél-afrikai származású mérnök, üzletember két héttel ezelőtt már bejelentette, hogy az elektromos autógyártó Tesla részvényesei szavazni fognak erről a lépésről.
Kapcsolódó
A Neuralink nevű, agyi chipbeültetéssel foglalkozó cége pedig Nevadába tette át jogi székhelyét .
A költözés hátterében egy delaware-i bírónő, Kathaleen McCormick január 30-i ítélete áll, ugyanis a bíróságon hatályon kívül helyezték Musk 55,8 milliárd dolláros, (mintegy 20 ezer 220 milliárd forintnyi) 2018-ban kialkudott bércsomagját.
A bírónő ítélete szerint a Tesla igazgatói anno, az Elon Muskkal folytatott bértárgyalások során nem tájékoztatták teljes körűen a részvényeseket.
A béralku az amerikai vállalati történelem eddigi legnagyobbja volt, és hozzájárult ahhoz, hogy Elon Musk 200 milliárd dollár (közel 80 ezer milliárd forint) körüli nettó vagyonnal a világ leggazdagabb embere lett.
Musk Teslánál kapott javadalmazása teljesítmény alapú volt, többek között olyan célokat tartalmazott, mint
- a részvényárfolyam növekedése,
- vagy épp a cég nyereségessége.
A pert és ezzel a lavinát egy kisrészvényes, Richard Tornetta indította el, aki szerint túlfizetésről van szó. Annak ellenére, hogy mindössze kilenc Tesla-részvényt birtokol, Tornetta jogi lépéseket kezdeményezett a jutalom visszavonását követelve.
A bírói döntés nyomán Elon Musk nyilvánosan fejezte ki elégedetlenségét: az X közösségi médiaplatformon arra ösztönözte a vállalatokat, hogy fontolják meg átköltözésüket Delaware-ből egy másik államba.
Ha az önök cége még mindig Delaware-ben van bejegyezve, javaslom, hogy minél hamarabb költözzenek át egy másik államba
– tette hozzá Elon Musk.
Sok amerikai nagyvállalat, köztük az Amazon is, Delaware-ben van bejegyezve, amely arról ismert, hogy könnyű adózással rendelkezik – számolt be az ügyről a BBC.
Az ítéletet követően Elon Musk közvélemény-kutatást indított az X-en, amelyben azt kérdezte, hogy a Tesla változtassa-e meg a székhelyét Texas államra. A szavazásra több mint 1,1 millióan szavaztak, és több mint 87 százalékuk a változtatás mellett voksolt.
A közönségszavazás egyértelműen Texas mellett szól!
– hangsúlyozta a Tesla első embere az X-en.
Az elektromos autógyártó egyébként 2021-ben költöztette el a vállalat jogi központját a kaliforniai Palo Altóból a texasi Austinba.
SpaceX has moved its state of incorporation from Delaware to Texas!
— Elon Musk (@elonmusk) February 15, 2024
If your company is still incorporated in Delaware, I recommend moving to another state as soon as possible. pic.twitter.com/B7FLByL2dY
A költözés híre is közrejátszott abban, hogy a Tesla tőzsdei árfolyama február 15-én, csütörtökön 6,22 százalékkal, részvényenként 200,45 dollárra emelkedett. A Tesla ezzel a tegnapi tőzsdei kereskedést 98,84 dollárral elmaradva zárta az 52 hetes csúcsától (299,29 dollár), amelyet a vállalat még tavaly július 19-én ért el – számolt be róla a MarketWatch.
Még sosem járt magáncég a Holdon, de ez most változhat
A SpaceX rakétája elrajtolt a Nova-C nevű egységgel a Hold felé.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)