Három ágazat képviselői tartanak több napos, úgynevezett szupersztrájkot a szövetségi kormány megszorító politikája ellen. A gazdálkodókhoz legújabban csatlakoztak a vasutasok és az árufuvarozók is, a sajtó pedig azt találgatja, mekkora tiltakozás bontakozik ki az immár tízezres nagyságrendű fellépésből.Lapszemle
Szerző(k): Thurzó KatalinIdén több mint 1300 milliárd forint értékben fizettek ki a költségvetésből agrártámogatásokat – összegezte Nagy István agrárminiszter.
Szerző(k): EconomxA felnőttképzőkben az aranykalászos gazdaképzés egyre népszerűbb, mivel enélkül az okirat nélkül az agráriumban megáll az élet. Egy agrárvállalkozás alapításához, a földvásárláshoz és az örökléshez is szükség van a bizonyítványra.
Szerző(k): EconomxAhhoz, hogy a gazdálkodók jó döntéseket tudjanak hozni, tisztában kell lenniük azzal, milyen szabályozói keretek között működnek, és ezek a közeljövőben hogyan fognak változni. Az év elejétől életbe lépő változásokban is tetten érhető az a törekvés, hogy azok az uniós követelményeknek is megfelelve mind a termelés, mind az adminisztráció területén megkönnyítsék a gazdák életét – mondta Jakab István, a Magosz elnöke az Agroinform 1000 résztvevővel lezajlott online konferenciáján.
Szerző(k): EconomxA klímaváltozás mellett a nagyüzemi mezőgazdasági gyakorlatok, az intenzív termelési technológiák alkalmazása tovább ront a helyzeten.
Szerző(k): Economx"A gazdasági vállalkozásoknak is segítséget kell nyújtaniuk a fogyasztóknak ahhoz, hogy megértsék: vásárlói döntéseikkel nekik is fontos szerepük van abban, hogy miként használjuk a szűkösen rendelkezésre álló erőforrásainkat" - foglalta össze a marketing önmagán is túlmutató szerepét a Bonafarm Csoport igazgatója.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaMár ezer tagja van a MAGOSZ gazdasszony tagozatának, mondta lapunknak Nagyné Legény Ildikó, a szervezet elnöke. Ma még tíz agárirányítóból hét férfi, de egyre nagyobb szerepet vállalnak a nők a mezőgazdaságban. Sokat lágyult, nőiesedett a szektor, köszönhető ez a precíziós és innovatív technológiák megjelenésének is.
Szerző(k): Koncsek RitaAz agrárminiszter az Economxnak rágalomnak és pánikkeltésnek nevezte , hogy az akkumulátoripar elvenné a termőföldet a mezőgazdasági termelés elől, ugyanakkor egyedül hazánkban sikerült maximalizálni az agrárium társfinanszírozását.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba