Szeptemberben a British Airways (BA) még azt mondta, hogy mivel sikerült a pilóta-szakszervezettel megállapodnia az új fapados leányvállalat alapításáról, ezért anyagi okok miatt szinte minden gatwicki járatát megszünteti. Most lehet, hogy mégis megállapodnak.
Szerző(k): Szász PéterLondon központi részét érintené az az új intézkedés, amely maximum 24 km/h-s sebességet engedélyezne a gépjárművek számára.
Szerző(k): Tér DiánaA korábbi erőteljes visszalendülés után lelassult és jelenleg is lassul a brit gazdaság kilábalása a koronavírus-járvány sokkjából, ugyanakkor a magas infláció miatt szükségessé válhat a monetáris politika valamelyes szigorítása - mondta a Bank of England kormányzója Andrew Bailey.
Szerző(k): Szász PéterA jelek szerint a piac lassan eldönti, hogy melyik kamatláb lesz az, amelyet a pénzügyi világ követni fog a LIBOR kivezetése után. A kereskedők az SOFR mellett tették le voksukat.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA bankok minden módszert megpróbálnak, hogy visszacsábítsák a járvány miatt home office-ba kényszerült dolgozókat az irodákban. Ingyen ebéddel, közösségi programokkal, céges fagyizóval próbálkoznak a londoni City pénzintézetei. A jelek szerint sikerrel.
Szerző(k): Szabó DánielNyilvános konzultációt indít a Londoni Gatwick replőtér, ugyanis azt tervezik, hogy a már meglévő északi kifutópályájukat, nem csak időszakosan, hanem rutinszerűen használnák, ezzel növelve kapacitásukat - írja a breakingtravelnews.com
Szerző(k): Szász PéterA kormány állami kezességet ad a kormányszóvivő férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf 53 milliárd forintos hiteléhez - írja a HVG. A lap szerint a pénz a cseh Aero Vodochody repülőgépgyár megvásárlásához kellhet.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA brit belügyminisztérium friss adatai szerint a kérvényezési határidő június végi lejártáig több mint 150 ezer magyar állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért - írja az MTI londoni tudósítója.
Szerző(k): Domokos Erika