74 esztendős korában a koronavírus és egyéb betegségek szövődményében Londonban elhunyt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) korábbi ügyvezető igazgatója, a rendszerváltás előtti utolsó, Németh Miklós vezette kormány ipari miniszterhelyettese - számolt be a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóLegalább további kétheti pihenést javasoltak orvosai a brit uralkodónak - közölte pénteken a Buckingham-palota. A királyi család londoni rezidenciájának és hivatalának szóvivője szerint II. Erzsébet királynő a pihenési időszakban látogatásokat nem tesz, de könnyebb hivatali feladatokat ellát.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgyetlen ország sem marad hétfőtől a brit kormány vörös utazási listáján; az utolsó hét ország is lekerül arról a listáról, amely karantént írt elő az onnan a szigetországba érkezőknek - jelentette Londonból az MTI tudósítója.
Szerző(k): Szabó M. IstvánPár év múlva már repülő taxik fogadhatják az utasokat a londoni Heathrow reptéren. Amíg az infrastrukturális kérdések bizonytalanok, számos próbarepülést végeznek.
Szerző(k): Tér DiánaAmióta Londonban bejelentették, hogy növelik az úgynevezett alacsony kibocsátású zónák területét, ahová egyes autókkal csak díjfizetés ellenében lehet behajtani, drasztikusan csökkent a dízelautók száma: hatszor gyorsabban, mint Nagy-Britannia már részein - írja a The Guardian.
Szerző(k): Szász PéterBoris Johnson terve egyszerűnek hangzik: 2035-ig minden háztartási gázkészülékeket le kellene cserélni. A megoldás már nem ilyen egyértelmű és egyszerű: a kormányzati útvonaltervvel akadnak problémák - és nem csak az, hogy egy hőszivattyú sokkal drágább ma, mint egy gázkazán.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgyre növekszik a villámgyors házhoz szállítást kínáló cégek száma, amelyeknél a megrendelést követően 15 percen belül csönget a futár. Az élelmiszervásárlást most egy orosz cég, a Yango Deli szeretné megkönnyíteni. A szolgáltatást Izrael és Franciaország után Nagy-Britanniában startolt. Az újabb és újabb cégek megjelenése ellenére szakértők szerint a jövő az olyan hibrid szolgáltatóké lesz, ahol a széles választékot és a villámgyors kiszállítást egyaránt megkapják a vevők.
Szerző(k): Csernátony CsabaLondoni makrogazdasági elemzők szerint a balti köztársaságok hazai össztermékének (GDP) értéke már túllépte a koronavírus-járvány előtti szinteket, és e három gazdaság növekedési üteme a következő években Közép-Európáét és az euróövezetét is túlszárnyalja.
Szerző(k): Szász Péter