Megtörte a hallgatást a hivatali vesztegetéssel vádolt Völner Pál, aki a Schadl–Völner-ügy vádirata szerint Schadl Györgytől, a végrehajtói kar volt elnökétől rendszeresen 2–5 millió forintot, összesen legalább 83 millió forintot kapott. A volt államtitkár cserébe vállalta, hogy a pozíciójából eredő befolyásával Schadl György kéréseire elintéz konkrét ügyeket, például a jól jövedelmező végrehajtói kinevezéseket.

Völner Pál úgy véli, karaktergyilkosság zajlott ellene, hogy a későbbiekben ne tudjon politikusként elhelyezkedni.

A Blikknek adott interjúban a volt politikus azt mondta: felmentő ítéletre számít, mivel szerinte nem követett el bűncselekményt.

Völner Pál cáfolta, hogy neki, vagy akkori miniszterének, Varga Juditnak bármiféle szerepe lett volna az ügyben.

Nem követtem el bűncselekményt, így nyugodtan megyek a tárgyalásokra. Úgy látom, mind tisztább, hogy a nyomozás során a sajtónak kiszivárogtatott anyag alapján felállított hamis koncepció egyre gyengébb lábakon áll, és a tények a személyemmel kapcsolatban nem támasztják alá a vádiratban foglaltakat

– fogalmazott Völner Pál, aki szerint a korábbi eljárást egy „rehabilitációs bírósági szakasz” váltotta fel, és összességében jó irányba halad az ügy, de még vannak fontos mondandói, amelyekről eddig nem beszélt.

A legfelháborítóbbnak azt tartja, hogy a családtagjait zaklatták vagy velük szemben intézkedéseket tettek: zárolták a fizetésüket, lefoglaltak tízéves gépjárműveket, olyan vagyonelemeket zároltak náluk, amelyek eredete minden esetben jogszerű és igazolható. Ezek a lépések csak ártatlan emberek meghurcolását szolgálják és a sajtónak szólnak - tette hozzá.

Úgy vélte, hogy mint minden ember, ő is hibázott a munkája során, de minden esetben a törvényeket betartva, tisztességesen járt el, és semmiféle bűncselekményt nem követett el. A hozzá segítségért fordulóktól soha nem kért, nem kapott pénzt.

Mint mondta, nemcsak Schadl Györggyel volt jóban, hanem más jogász hivatásrendi vezetőkkel is.

Fővárosi Törvényszéken egy évvel ez előtt, február 17-én kezdődött az előkészítő ülés, amelyben 22 vádlott állt a bíróság elé, közöttük a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke, Schadl György, valamint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára.