A Nemzeti Választási Iroda (NVI) hivatalosan holnap délután dönt a jelölőszervezetek nyilvántartásba vételéről az EP, valamint az önkormányzati választásokkal kapcsolatosan.
Ezt Magyar Péter is megemlíti a Facebook-posztjában, és bár az NVI döntéséig hivatalosan nem szerette volna megosztani a párt nevét, az azóta már megjelent annak honlapján.
Eszerint a párt neve Tisztelet és Szabadság Párt (TISZA) lesz.
Miután több sajtóorgánum is felfigyelt a bejegyzésre, Magyar maga is elismerte egy későbbi posztjában, hogy így nevezik pártját.
Magyar Péter azután robbant be a közéletbe, hogy februárban, miután Novák Katalin és Varga Judit lemondtak tisztségeikről, ő is lemondott minden állam- és kormányközeli pozíciójáról. Március 15-re zászlóbontást szervezett, majd nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amin ex-felesége, Varga Judit igazságügyi miniszter is hallható, és ami állítása szerint azt bizonyítja, hogy manipulálhatták a Schadl-Völner-per nyomozati anyagait.
Magyar Péter április 5-én, a Kossuth téren tartott demonstrációján arról beszélt, hogy pártjával az EP-választásokon kíván elindulni, azonban nem kizárt, hogy az önkormányzati választásokra is bejelentkezik.
Ausztriában is hír lett Magyar Péter közzétett hangfelvétele
Az osztrák sajtó is felfigyelt a magyar kormány ellen elhangzott súlyos korrupciós vádakra, amelyekről Magyar Péter beszélt keddi ügyészségi meghallgatása kapcsán. Mint írják, a kegyelmi botrány miatt lemondásra kényszerült, volt igazságügyminiszter elismeri, hogy aktákat manipuláltak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)