Bírói engedéllyel visszakerültek a Völner családhoz a lefoglalt autók, melyeknek tulajdonosai Völner Pál felesége és fia voltak.
A 24.hu írása szerint a gépjárművek között egy 320 lóerős Porsche Cayman S, egy Lexus és egy Mini Cooper található. A lap információit a Fővárosi Törvényszék is megerősítette, ahogy a volt államtitkár védője is. Papp Gábor azt mondta, az autók bírói engedéllyel kerültek vissza a tulajdonosokhoz, ugyanakkor azok továbbra is le vannak foglalva, csupán a használatukat tették lehetővé.
A védő hangsúlyozta, egyik autó sem Völner Pál tulajdona, az eljárás kiszámíthatatlansága miatt pedig ez volt a legjobb megoldás, mivel ellenkező esetben ezek a járművek egy garázsban porosodnának.
Az autók között a legfiatalabb 4-5 éves, míg a legidősebb 13.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala két évvel ezelőtt vett zár alá részvényeket, bankszámlákat, autókat és ingatlanokat a politikusnál és annak családjánál.
Völner Pál felmentő ítéletre számít
A volt igazságügyi államtitkár nyugodtan megy másodrendű vádlottként a korrupciós ügy tárgyalásaira, mivel szerinte nem követett el bűncselekményt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Hótaposó után gumicsizma kell, sáros eső mossa el a havat