A Tisza Párt elnöke ismét ellátogatott az ATV-be, ahol az Egyeses beszéd című műsorban bejelentette:
az egészségügy után most elkezdjük járni az iskolákat, a szociális intézményeket, a gyermekvédelmi intézményeket és a MÁV vonalait.
A kórházlátogatásokról szólva elmondta: bár a kormányzat az akciót hecckampánynak minősítette, már így is elérték, hogy hosszú évek után először
Kapcsolódó
téma lett a közbeszédben az egészségügy egyébként mindenki által ismert állapota, és a kormány reagálni kénytelen.
Szerinte ezen a területen már vannak kisebb eredmények is:
- helyenként például lett vécépapír a mosdókban,
- alaposabban takarítanak,
- megjavították a lifteket
- vagy olyan klímaberendezéseket kapcsoltak be, amelyek korábban azért nem működtek, mert spóroltak.
A hvg.hu tudósítása szerint az interjúban a Tisza Párt elnöke úgy vélekedett, hogy a magyar egészségügyet nem lehet egy hónap, egy év alatt megreformálni, megújítani vagy megmenteni. Tizennégy vagy húsz éve finanszírozzák alul, teszik tönkre jogszabályokkal, láthatóan szándékosan, miközben egyébként tízmilliárdokat költ adófizetői pénzből a kormány magánkórházakra. Azt mondta, öt-tíz évre és kormányokon átívelő vízióra, koncepcióra van szükség ahhoz, hogy a helyzet jelentősen javuljon.
Ahogy arról az Economx is beszámolt, Magyar Péter már járt a Péterfy kórházban, a Heim Pál Gyermekkórházban, a váci Jávorszky Ödön Kórházban, a Szent János Kórházban és a Jahn Ferenc Kórházban is, a Honvédkórház speciális rendeltetésű osztályára (VIP) nem engedték be.
Az interjúban Magyar Péter bejelentette, hogy benyújtotta a Központi Nyomozó Ügyészségre a Völner–Schadl-ügyben a nyomozást megszüntető ügyészségi határozat elleni felülbírálati indítványát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Telekom: az áremelés eltörlésével nemcsak a fogyasztókat, hanem a kormányzatot is segítik

Nincs megállás: közel 20 ezer állatot ölnek le a határ közelében

Az RTL új székhelye lett az Év Irodaháza

Jön a vasszigor, az Orbán-kormány pedig ezt kegyetlenül megemlegetheti

Nem fognak örülni az osztrákok ennek a hírnek

Új intézkedéseket vezet be ez a két magyar bank, mutatjuk a részleteket

Pápaválasztás: egy dolog miatt nagyon aggódnak a bíborosok

Ez tényleg csak áprilisi tréfa lehetett Nagy Mártontól, repülőrajtot vett a GDP-csökkenés

Drasztikus nevelőszülő-hiány: 103 kórházban ragadt csecsemő sorsát figyelték meg
