Beidézik a Völner–Schadl-ügyben Trócsányi Lászlót és Varga Juditot, a két korábbi igazságügyi minisztert tanúként hallgatja meg a Fővárosi Törvényszék – értesült a 24.hu.
Hirtelen újabb állomásához érkezett a Völner Pál volt igazságügyi államtitkár, miniszterhelyettes és Schadl György volt végrehajtó kari elnök főszereplésével zajló korrupciós büntetőügy.
A lap információit Völner Pál védője is megerősítette, aki többször indítványozta a volt miniszterek meghallgatását.
Papp Gábor elmondása szerint még a nyári ítélkezési szünet előtt idézik a bíróságra Vargát és Trócsányit.
Az ügyvéd korábban már kijelentette, szerinte megkerülhetetlen Varga Judit tanúkénti kihallgatása, mert – mások mellett – arra kizárólag ő tud válaszolni, hogy az egykor az irányítása alatt álló minisztériumnál kit miért neveztek ki vagy váltottak le a posztjáról. A védő szerint ráadásul – a kegyelmi botrány nyomán lemondó – Varga igazolni tudná Völner vallomásának állításait. Az ex-miniszter volt helyettese ugyanis azt kommunikálta, szerinte nem követett el bűncselekményt.
A mostani fejlemény jelesül Varga Judit szempontjából azért ígérkezik érdekesnek, mert a Tisza Párt elnökévé avanzsált Magyar Péter közzétett egy titokban rögzített hangfelvételt, melyen volt neje még miniszterként arról beszélt neki, hogy „Rogán Antalék kihúzatták magukat” az ügy vádiratából. Trócsányi László pedig – aki tavaly ilyenkor mondott nemet a kormánypártok alkotmánybírói posztra való jelölésére – azért tölt be az ügyben izgalmas szerepet, mert a nyomozati iratokban felbukkant a neve, konkrétan Schadl bizalmasának naplójában.
Új fejlemény a Schadl-Völner-perben: elárulta a végrehajtó, hogyan vette fel a pénzt
Ismét egy korábban jogerősen elítélt személy tett tanúvallomást a törvényszéken, amiből kiderült, hogyan is törlesztette vissza az adósságát a frissen kinevezett végrehajtó. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor