Szilveszterre sok könnyítésre lehet számítani a KRESZ-ben, ám ez csak a gyalogosokat érinti (például olyan helyeken is átkelhetnek, ahol egyébként nem) Az autósokra például ugyanúgy érvényes, hogy nem fogyaszthatnak alkoholt, és nem vezethetnek ittas állapotban, pont, mint a hétköznapokon. Csak ezt most jobban is ellenőrzi a rendőrség – írja a Dívány.
A zéró tolerancia nem vesz ki szabadságot az év utolsó napján sem. A rendőrség különösen résen lesz, és kimondottan az ittas vezetők kiszűrésére fókuszálnak majd. Amennyiben ilyennel találkoznak, akár egy évre is bevonhatják a jogosítványát.
Az éjszakának garantált része lesz a szondáztatás, illetve az ellenőrző pontok
– erősítette meg az ATV Híradójának az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
Az ORFK sajtóügyeletese kiemelte, Magyarországon zéró tolerancia van, azaz vezetés előtt nem lehet alkoholt inni.
A jogszabályok szerint az ittas vezetéssel nemcsak a jogosítvány elvételét és a büntetést kockáztatja a sofőr, hanem akár 100 ezrekbe kerülő utánképzésen is részt kell vennie, mielőtt újra volán mögé ülhetne.
Amennyiben valaki szilveszterkor járműbe ül ittasan, pont ugyanolyan, mintha bármilyen másik hétköznapon tenné ezt. Egy rendőrségi ellenőrzésen sima ittas vezetésként bűncselekménynek minősül, de akár halállal járó közlekedési baleset is lehet belőle, amely már komolyabb büntetést von maga után – mondta el Nagy László közlekedési szakjogász.
Az ünnepi jókedv tehát a gyalogosok kiváltsága marad, az autósoknak pedig most is felelősen kell dönteniük. Hiszen nincs rosszabb annál, mint egy baleset vagy büntetés, ami tönkreteheti az újévi hangulatot.
Megszólalt a rendőrség a magdeburgi merénylőről, ez lehetett az indíték
A német hatóságok vádat emeltek a Taleb A. néven azonosított férfi ellen. A nyomozók szerint egyelőre nincs jele más elkövetőnek.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben