A német hatóságok többrendbeli gyilkosság, gyilkossági kísérlet és súlyos testi sértés miatt emeltek vádat a magdeburgi karácsonyi vásáron elkövetett tömeges gázolás gyanúsítottja ellen – jelentette be a rendőrség vasárnap.
A gyanúsítottat, akit a német adatvédelmi törvények értelmében Taleb A. néven azonosítottak, ötrendbeli gyilkossággal, többrendbeli gyilkossági kísérlettel és többrendbeli súlyos testi sértéssel vádolják, és továbbra is előzetes letartóztatásban van.
A nyomozók szerint a gyanúsított egyedül cselekedett, egyelőre nincs jele más elkövetőnek.
A bűncselekmény indítéka egyelőre tisztázatlan, de
az ügyészek szerint a gyanúsított elégedetlen lehetett a szaúdi menekültekkel való németországi bánásmóddal.
A magdeburgi brutális támadásnak összesen 205 áldozata van, közülük öten meghaltak, 41-en súlyosan megsérültek. A halálos áldozatok között egy kilencéves gyermek és négy felnőtt van.
Az 50 éves elkövető 2020 óta a bernburgi Salus Klinikán, a szenvedélybetegek javítóintézetében dolgozott pszichiátriai és pszichoterápiás szakemberként, de sajtóhírek szerint nemrégiben munkaképtelennek nyilvánították.
Nem iszlamista terrorista volt a magdeburgi merénylő, emelkedett a halottak száma
Egy Németországban hivatalos tartózkodási engedéllyel közel húsz éve élő iszlámellenes, szaúd-arábiai pszichiáter orvos követett el támadást péntek este a magdeburgi karácsonyi vásárban – derült ki másnap reggelre. A férfi a szélsőjobboldali, populista AfD pártot támogatja.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!