Nézőpont a Magyarországon tevékenykedő három legnagyobb kiskereskedelmi láncot - LidlTescoSPAR -  vizsgálta, azzal kapcsolatban, hogy a SPAR osztrák tulajdonosai panaszt nyújtottak be az Európai Bizottságnál a 2022-ben bevezetett magyarországi különadó szerintük diszkriminatív volta miatt. 

Az elemző intézet kiemelte, hogy vizsgálata révén “objektíven megítélhető”, vajon kizárólag a különadónak tulajdonítható-e a SPAR nehéz helyzete. 

Az osztrák cég vezetői inkább az elhibázott döntéseiknek köszönhetik a bajokat, amelyek azonban nem akadályozták őket abban, hogy alig néhány év alatt csaknem ötvenmilliárd forint osztalékot utaljanak külföldre

- közölte az intézet. 

Kiemelték:

a SPAR az árbevétel alapján egyre inkább alulmarad a piaci versenyben a Lidllel szemben, és bár a Tesco sem áll jól, , a verseny elvesztését csak a SPAR magyarázta a kormány gazdaságpolitikájával.

Hozzátették: a SPAR a bevételarányos nyereség tekintetében is leszakadt a versenytársaitól, hiszen míg a Lidl és a Tesco a bevétel 16,3, illetve 26,3 százalékból biztosítja szokásos üzletmenetét, a SPAR minden 3 forintból több mint 1 forintot (34,8 százalék) fordít a mindennapi működésre.

Ez azt jelenti, hogy a SPAR-nak túl magasak az egyéb költségei, vagyis a versenytársakhoz képest jóval drágábban üzemelteti kiskereskedelmi hálózatát, ami jól tetten érhető a bevételarányos nyereség romlásában.

A romló profitabilitás ellenére a tulajdonosok a 2018 és 2022 közötti időszakban többször is tudtak tízmilliárdos nagyságrendben osztalékot fizetni.

A vizsgált időszak alatt a SPAR tulajdonosai a korábbi években felhalmozott profit terhére több mint 48 milliárd forint osztalékot utaltak külföldre.

Ugyanolyan külső adottságok mellett a LIDL3 101,5 milliárd forint a Tesco4 pedig 112,3 milliárd forint osztalék kifizetéséről tudott dönteni 2018-2022 között, ami jól bizonyítja, hogy racionalizált és versenyképes működtetés mellett Magyarország területén lehet profitábilisan vállalkozni - írta a Nézőpont a honlapján közölt elemzésében.

Lázár János építési- és közlekedési miniszter egy csütörtöki konferencián úgy fogalmazott: mivel az „osztrák fűszeres-közértes” így viselkedett, felvetette a kormányban, hogy „ne tűrjék tovább a hazudozást”, és „szőröstűl-bőröstül” vegyék meg őket inkább. Leszögezte, hogy nem kiszorítani akarják az osztrák céget, ahogy a külföldi multikat sem, csupán rá akarják őket szorítani arra, hogy az itteni fogyasztókat és a kormány tiszteljék.

Mint ismeretes, a SPAR Austria csoport vezérigazgatója nemrég bejelentette, hogy a kisajátítástól való félelem miatt vagyont von ki Magyarországról a salzburgi központú kereskedelmi csoport. Ennek részeként a hazai mellett az észak-olaszországi, a horvátországi és a szlovéniai piacon közreműködő svájci leánycégük kezelésébe került a vállalat vagyonkezelési jogainak egy része.