A Bizottság azt mondta, hogy a megfelelő nyomon követést is biztosítja, miután az osztrák kormány és az osztrák vállalat is kifogásolták a politikát.
A Reuters birtokába jutott levélben Hans Reisch, a Spar Austria vezérigazgatója a Bizottságnak azt írta, hogy a magyarországi kiskereskedőkre kivetett adók azóta emelkednek, hogy a kormány különadó jelentett be 2020-ban, az adó mértéke pedig mostanra elérte a bevétel 4,5 százalékát.
Reisch úgy fogalmaz, hogy az adó diszkriminatív az országban tevékenykedő külföldi kiskereskedőkkel szemben, mivel azokat a különadó legmagasabb adókategóriájába tartoznak. „Ezzel szemben a franchise-okban működő magyar versenytársak következetesen alacsonyabb, 0-1 százalékos adókulcsok előnyeit élvezik” – áll a levélben.
A vezérigazgató úgy véli, hogy az adó arra kényszeríti a külföldi kiskereskedőket, hogy veszteségesen működjenek, mivel az ágazatban a haszonkulcs alacsonyabb, mint 4,5 százalék.
Az osztrák gazdasági és külügyminiszter január végén szintén levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, mondván, hogy a magyar adópolitika aránytalanul nagy mértékben befolyásolja a külföldi kiskereskedők nyereséges működését az országban.
Nem a kormánytól kapta a legnagyobb pofont a Spar
A Spar az árazásban nem versenyképes, illetve az elavult üzleti modell és a magas árak jól láthatóan veszteséges működést eredményeznek – jelezte Molnár Dániel az Economxnek. A Makronóm Intézet szenior elemzője szerint világosan látszik, hogy a Spar és a hozzá hasonló hiper- és szupermarketek vesztesei a fogyasztói szokások elmúlt években bekövetkező változásának.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)