Nagyobb volumenű autópálya-bővítések indulnak, az első építkezések jövő szeptemberben kezdődnek.
2025 szeptemberében indul és négy évig tart az M1-es autópálya bővítése 2x3+ITS sáv szélességre.
- Az első ütemben az M0-ás és az ácsi Concó pihenőhely között épül meg a 2x3 sávos szakasz, ezzel a jelenleginél körülbelül 90 kilométerrel több háromsávos autópálya lesz Magyarországon.
- A végső cél Budapest és Győr között 2x3+ITS sáv szélesség,
- míg az Győr és Hegyeshalom között 2x2+ITS sáv szélesség. (Így a Győr és az országhatár közti autópályaszakasz nem lesz szélesebb, a kelet-európai tranzitútvonal 2x2 sávos szűkülete Bruck an der Leitha és Győr között tart majd.)
Az M1-es autópálya felújításának harmadik vagy negyedig évében, azaz
2028-2029 környékén indul az M7-es autópálya háromsávosítása is, az M0-s autóúttól Szabadbattyánig.
Az ITS sávok rendszerét itt nemcsak Szabadbattyánig, hanem egészen Balatonvilágosig kiépítik, ami sokat segíthet majd az útszakasz zavarérzékenységén.
Ezzel együtt egy új nyomvonalon is építkezés kezdődik, az M200-as gyorsforgalmi út Székesfehérvárt és Komáromot, azaz az M1-es és az M7-est köti majd össze.
Az M3-as autópálya háromsávosítása is napirenden van, ám a bejelentettek közül ez indul a legkésőbb. Az tervek szerint az autópálya Budapest és Gyöngyös között lesz oldalanként három+ITS sávos - írja a Totalcar Kertesi Tamás, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) műszaki vezérigazgató-helyettesének a Magyar Építőknek adott interjúja alapján.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal