„Sajnálattal értesítjük tisztelt Utasainkat és partnereinket, hogy az Unitravel Kft. fizetésképtelenségi helyzetbe került, így vállalásait nem tudja teljesíteni” – tette közzé honlapján a hírt az utazási iroda.
Ennek megfelelően
határozottan és kifejezetten kérik azokat az utasaikat, akik még nem kezdték meg az utazásukat, hogy semmiképpen ne jelenjenek meg azon. A külföldön tartózkodók hazatérése biztosított.
Hangsúlyozták, hogy mindent megtesznek az utasok kártalanítására, erre megfelelő vagyoni biztosítékkal rendelkeznek. Így amennyiben a felügyeletet ellátó Fővárosi Kormányhivatal is megállapítja az utazási iroda fizetésképtelenségét, akkor engedélyt ad a biztosítónak, hogy a jogszabályban előírt összegig és módon utólag visszatérítse a már befizetett előlegeket és részvételi díjakat az érintett utasoknak.
A puszta tények közlése mellett az iroda magyarázatot adott arra is, miként kerültek negyven évnyi sikeres működés után ebbe a helyzetbe.
„A fő ok a turisztikai piac jelenlegi helyzete, nevezetesen az, hogy néhány új külföldi cég korlátlan pénzzel érkezett Magyarországra és hihetetlenül alacsony árakat és nagyon agresszív marketinget kínálva elkezdte „meghódítani a piacot", a hagyományos magyar cégek számára – így számunkra is – szinte lehetetlenné vált a túlélés"
– írták.
„Az új piaci szereplő néhány éve jött Magyarországra és azonnal agresszív terjeszkedésbe kezdett. A 2023-as közzétett mérlegük szerint a veszteségük több mint 1 milliárd Ft, a 2024-es mérlegük még nem publikus. De továbbra is egyre több úti célt kínálnak jóval a nettó árak alatt, saját irodákat és üzleteket nyitnak szerte Magyarországon, és milliókat költenek marketingre. Az emberek kénytelenek velük utazni, mivel áron aluli árakat és hatalmas reklámot kínálnak” – folytatták.
„Céljuk, hogy megöljék a magyar cégeket és egyeduralkodóvá váljanak a magyar piacon... Ha ez megtörténik, akkor azt csinálnak, amit akarnak. Megölték az Unitravelt”
– fogalmaztak tájékoztatójukban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget