Egyre drámaibb lépéseket tesz Oroszország a születésszám növelésére. Tíz régióban már iskolás lányokat is gyerekvállalásra buzdítanak.
A terhesgondozásra jelentkező kamaszokat 100 ezer rubellel (körülbelül 400 ezer forinttal) jutalmazzák. A programot először csak az egyetemistáknak írták ki, később azonban kiterjesztették a középiskolásokra is, tehát a 14-18 éves lányokra is.
Az ország évek óta próbál javítani a katasztrofális helyzeten: az anyagi támogatás mellett versenyeket és díjakat is kitaláltak, közben a gyermektelenséget szélsőséges ideológiának minősítették és betiltották – írja a Blikk.
A demográfiai adatok 2024-ben és idén is mélypontot értek el, a Rosstat statisztikai hivatal szerint a tavalyi év első felében a 600 ezret sem érte el a megszületett gyermekek száma, ez 1999 óta a legalacsonyabb szám.
A portál szerint tavaly júniusban esett először 100 ezer alá a havi születési szám, mindössze 98 600 gyermeknek adtak életet.
A Kreml évek óta küzd ezzel a helyzettel, a kormány katasztrofálisnak nevezte a folyamatot, s azt mondták, a kormány fő prioritása, hogy megfordítsák a jelenséget.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye