Lázár János építési és közlekedési miniszter a kedd reggel megosztott Facebook-videójában azt mondta:
páratlanul nehéz éjszakán van túl a MÁV-Volán-csoport, egész éjszaka zajlott a hétfői viharkár elhárítása.
Kapcsolódó
Közölte, hogy elsősorban a fővonalak felszabadításán dolgoztak, nagyon sok vonalon a fák, illetve villamos hálózatot tartó oszlopok kidőlése nehezíti az újraindulást.
Nem ígérhetjük, hogy ma minden vonalon újraindul a közlekedés. A villamosított pályákon lehet, hogy napokra, és lesz, ahol hetekre lesz szükség ahhoz, hogy helyreálljon a közlekedés
– fogalmazott a tárcavezető, aki példaként említette a balatonfüredi vonalat, ahol „óriási problémákkal és kihívásokkal” küzdenek.
Mint mondta még, szerencsére a Volán több száz busszal ki tudja egészíteni a hiányos és nehezen közlekedő vonathálózatot. „Tegnap 1500 vonatot és 800 ezer utast érintett minimálisan ez a hatalmas vihar, amely átsöpört Magyarországon. Sajnos ma újabb viharok elé nézünk. Minden kollégát berendeltünk, minden létező szakértő a munkatársunk a pályán van, akik nemcsak a következő vihar elhárítására készülnek, hanem a mostani viharkárokat javítják annak érdekében, hogy Magyarországon helyreállhasson a közlekedés” - mondta Lázár János.
Nagyon sok kárt szenvedtünk, de a legfontosabb, hogy az emberi egészségben, emberi életben nem esett baj
– szögezte le a miniszter.
Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy kollégáik még az éjszakai órákban is megfeszített tempóban dolgoztak, hogy mielőbb biztosítsák a zavartalan közlekedést. Mint írta:
a legtöbb problémát az orkánerejű szélben kidőlt fák okozták, amelyek vagy a vágányokra dőlve zárták el az utat, vagy a felsővezetéket károsították meg.
Ezért cégcsoport szinte minden szakterületére óriási teher hárult: az üzemirányításra, az Országos Haváriaközpontra és a pályás kollégákra egyaránt. „Munkájuknak köszönhetően az érintett vasútvonalak többségén már kedd hajnalban menetrend szerint indult a vonatforgalom” - közölte.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal