Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és a GVH elnöke után az Igazságügyi Minisztérium (IM) is kemény üzenetet küldött az utóbbi időben rendszeresen késő légitársaságoknak. A tárca elfogadhatatlan tartja, hogy a repülésszervezők érzéketlenül, szinte csomagként tekintenek az utazókra.
„Nem maradhat következmények nélkül az, ahogy az utasokat kezelik” – írta az az MTI-hez eljuttatott közleményben az IM.
Kapcsolódó
Tuzson Bence igazságügyi miniszter utasította a vizsgálatokat végző hatóságokat, hogy a lehető legszigorúbban járjanak el a súlyos járatkésések ügyében.A miniszter szerint:
Azok a családok, akik egész évben azért dolgoztak, hogy a félretett pénzükből nyaralni mehessenek, nem ezt érdemlik.
Amennyiben a fogyasztóvédelmi hatóságok szabálysértést állapítanak meg, a bírság mértékét tekintve a kkv-nak nem minősülő vállalkozásokkal szemben – súlyos jogsértés esetén – 1 millió forinttól a vállalkozás nettó árbevételének 5 százalékáig, de legfeljebb 650 millió forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak.
Jelenleg 13 hatósági ellenőrzés van folyamatban 5 légitársasággal szemben. Az Eurowings, a Ryanair, a Sun Express, a Tailwind Airlines és a Wizz Air működését vizsgáló eljárások részeként a hatóság tájékoztatást és adatokat kér be a késések és törlések kapcsán a légitársaságoktól. Ezen adatszolgáltatások jelenleg is folyamatban vannak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti