Egyre több módon lehet kamatkedvezményeket elérni a lakáshiteleknél: a jó jövedelem, a nagyobb hitelösszeg, az aktív számlahasználat éppúgy érhet pár tized százalékpontnyi kedvezményt, mint valamilyen más, támogatott hitel párhuzamos igénybevétele.

Az igazán jelentős kedvezményekhez viszont elengedhetetlen a helyben történő folyószámla-vezetés, és a magas jövedelem is szinte mindig feltétel.

Bár az elmúlt hetekben minden az Otthon Start hitel bevezetéséről szólt, a piaci feltételű lakáshiteleknél is kemény versenyt folytatnak az új ügyfelekért a bankok.

Az már évek óta megszokott, hogy a jelzáloghiteleknél szokásosnak tekinthető kezdeti költségek egy részét elengedik, illetve átvállalják a pénzintézetek:

  • így a hitelbírálati/folyósítási díjat,
  • a földhivatali ügyintézés,
  • az értékbecslés díját, illetve
  • a közjegyzői díjat (rendszerint egy bizonyos mértékig) is.

Az utóbbi hónapokban viszont a különböző kamatkedvezmények is általánossá váltak a bankok kínálatában, amelyekkel

akár 1-1,5 százalékpontnyi árelőnyt is elérhet az ügyfél a sztenderd feltételekhez képest.

A kedvezményeknél is sok ugyanakkor a hasonlóság az egyes szereplők ajánlatai között: így néhány tized százalékpontnyi árengedményt érhet például a helyben vezetett lakossági számla és az oda érkező jövedelem éppúgy, mint a zöldként elfogadható hitelcél, vagy valamilyen mást termék, illetve szolgáltatás (például biztosítás) párhuzamos igénybevétele.

„A lakáshiteleknél különösen intenzív a verseny, hiszen a személyi kölcsönök mellett egyértelműen ez az a termék, amely húzza a piacot. Az árazásban ugyanakkor már viszonylag kicsi a mozgásterük a bankoknak – a most általánosan jellemző, 6-7 százalék közötti kamatokból már nem nagyon lehet engedni –, így nem meglepő, hogy a jó pozícióban lévő, mellettük elköteleződő, akár több terméket is igénylő ügyfeleket jutalmazzák kisebb-nagyobb kamatkedvezményekkel”

– nyilatkozta lapunknak Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A támogatott hitel párhuzamos igénylése különösen jót tehet a kamatnak

Az elmúlt időszakban ugyanakkor – hívta fel a figyelmet Gergely Péter – több bank is intenzíven jutalmazni kezdte azokat az ügyfeleit, akik a piaci lakáshitel mellé valamilyen támogatott lakáshitelt (a CSOK Plusz támogatott hitelét vagy a Falusi CSOK mellé igényelhető kölcsönt) is kérnek.

Legutóbb – július 28-tól – az Erste vezette be a 10 éves kamatperiódusú Erste Páros Lakáshitelt. Ennél a konstrukciónál a kamatkedvezmény mértéke 0,3-0,6 százalékpont között mozog, attól függően, hogy mekkora a hitelösszeg, és a helyben vezetett számlára érkező jóváírás. Az itt elérhető, legkedvezőbb kamat a lakáshitel kalkulátor szerint évi 6,14 százalék, ha az igényelt hitelösszeg meghaladja a 10 millió forintot, és legalább 400 ezer forintos havi jóváírást is vállal az ügyfél.

Az Erste ezen felül a sztenderd piaci hiteleinél is kínál kamatkedvezményeket: így például a babaváró hitel párhuzamos igénylése és a törlesztésvédelmi biztosítás megkötése 0,2-0,2 százalékpontos kedvezményt hozhat, de árengedmény érhető el a megfelelő jövedelem helyben történő, havi jóváírásával is: utóbbi mértéke legfeljebb 0,25 százalék, amelyhez legalább 800 ezer forint rendszeres beérkezése szükséges. Emellett a szokásos induló díjkedvezményeket az Erste is nyújtja a lakáshiteleinél, akár 150 ezer forint értékben.

Az MBH Bank DUO nevű konstrukciójánál fix 6,1 százalékos kamatot érhető el a piaci lakáshitelnél, ha azt a CSOK Plusz hitellel vagy a Falusi CSOK mellé kérhető támogatott kölcsönnel együtt igénylik. A piaci lakáshitel összege viszont nem lehet magasabb a kamattámogatott hitel összegénél, és maximum 50 millió forint lehet. Az MBH Bank egyébként a sztenderd piaci hitelénél is kínál az induló díjakhoz kapcsolódó kedvezményeket, és a vállalt havi jövedelem-jóváírástól függően szintén alacsonyabb lehet az éves kamat. Utóbbinál legfeljebb 0,7 százalékpont lehet a kedvezmény mértéke, amelyhez legalább 700 ezer forintos jóváírást várnak el.

Az OTP Bank 0,5 százalékpontos kamatkedvezményt ad a lakáshitelnél, ha CSOK Plusz kamattámogatott kölcsönt is igényel az ügyfél. Ezen felül különböző induló díjkedvezményeket is ad a hitelintézet, miközben az adós jövedelmétől függően 0,1-1,2 százalékpontos kamatkedvezmény is járhat. A Prémium Next szerződéssel rendelkező, és a privátbanki ügyfeleket szintén fél százalékpontos kamatkedvezményben részesíti a pénzintézet.

A CIB Bank Kamatkedvezmény Duó nevű konstrukciójánál a legmagasabb – 50 millió forintos – CSOK Plusz hitelt kell igényelni az igényléshez, és a piaci hitel összege itt sem haladhatja meg a CSOK Pluszét. Szintén feltétel, hogy az adós jövedelme érje el vagy haladja meg a 600 ezer forintot: ám ha mindez teljesül, a piaci hitel éves kamata 5,95 százalék is lehet. A CIB egy sor induló díjkedvezményt ad ennél a konstrukciónál, és a sztenderd lakáshitelénél is. Utóbbinál ezen felül akár 1,4 százalékpontos zöld kamatkedvezmény is elérhető, de lehet árengedményt elérni a megfelelő jövedelemmel is. A pénzintézetnél emellett 40 ezer forintos, egyszeri jóváírás is járhat a lakáshitel mellé, ha teljesülnek a kért feltételek.

Persze a lakáshitelekhez adott kedvezményeknél is akadnak különutas megoldások a piacon. A Gránit Bank például minden különösebb megkötés nélkül is igen kedvező, évi 6,18 százalékos kamat mellett kínálja a lakáshitelét, úgy, hogy eközben 100 ezer forintos díjkedvezményt is nyújt a kezdeti költségekhez kapcsolódóan. A pénzintézetnél – a szerződéskötés kivételével – a teljes igénylési folyamat intézhető elektronikus úton, és a lakáshitel felvételét tervező ügyfél öt perc alatt előzetes hitelbírálaton is áteshet.

A MagNet Bank – a piacon egyedülálló módon – közösségi hiteldíjkedvezményt is ad a lakáshitel mellé, ha az ügyfél vállalja, hogy részt vesz a Mentor-szféra programban. További kamatkedvezményt érhet a pénzintézetnél a helyben vezetett számlára érkező, legalább 300 ezer forintos jövedelem, és a számláról való törlesztés is. Induló díjkedvezményeket a MagNet Bank is ad a lakáshitelénél.

Az UniCredit Bank a beszédes nevű Stabil Kamat hitelénél több kedvezménycsomagot is kínál az ügyfeleinek az induló díjkedvezmények mellett. A legnagyobb engedményt nyújtó, TOP prémium aktív-kamat néven futó változatnál legalább havi 500 ezer forint jóváírása a feltétel, a megadott paramétereknek megfelelő lakásbiztosítás, és hitelfedezeti biztosítás megléte mellett.

Kicsit megtorpant a lakáshitel-piac, de év végén így is meglesz az új rekord

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője felhívta a figyelmet arra, hogy a lakáshitelek piaca hihetetlen eredményeket ért el az év első felében: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a megkötött új szerződések értéke meghaladta a 809 milliárd forintot, amely alapján borítékolható az új kihelyezési rekord 2025-re. „Igaz ugyan, hogy júniusban már kisebb mértékben – ötmilliárd forinttal – visszaesett az új szerződések értéke májushoz képest, a kissé visszafogottabb érdeklődés feltehetően csak a nyári hónapokra korlátozódik majd. 

Az Otthon Start Program szeptemberi indulása pedig új lendületet adhat a piacnak, miközben erős marad az érdeklődés a sztenderd feltételű lakáshitelek iránt is” – tette hozzá a szakértő. Ennek alapján arra kell számítani, hogy az év további részében is nagyon erős lehet a lakáshitelek iránti kereslet, és bőven maradnak akciós ajánlatok is a piacon – vélekedett Gergely Péter.

Az egekbe szöknek a lakásárak vagy feltámasztja a gazdaságot az új szuperhitel?

Alapvető közgazdasági összefüggés, hogy a több pénz ugyanannyi áru mellett csak áremelkedéshez vezet. Legfeljebb, ha a termelők képesek és akarnak is kínálatot bővíteni, akkor várható az árak stabilizálódása – piacgazdasági körülmények között. A kormányzat kamattámogatott hitelt és albérlettámogatást vezet be. Még be sem indultak a programok, de már megjelentek az ingatlanár-várakozások.