Az új otthontámogatás egyfajta célzott cafeteria-elemként működik majd: az állami munkáltató (például iskolák, egészségügyi intézmények, önkormányzatok, rendvédelmi szervek) évi nettó 1 millió forintot utalhat a jogosult dolgozónak. Ez havi bontásban több mint 80 ezer forintos támogatást jelent, amely közvetlenül csökkentheti akár a munkavállaló lakáshitel-törlesztőjét. A money.hu számításai szerint
az Otthon Start hitel és a közszolgálati otthontámogatás együttes hatása már egy 20 millió forintos hitelösszeg esetén is látványos.
Kapcsolódó
A havi fix törlesztőrészlet körülbelül 95 ezer forint lenne a fix 3 százalékos hitellel ennél a hitelösszegnél – ez a támogatás egy hónapra eső összegével (ami 83 333 forint) akár 11 ezer forintra csökkenhet.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez a támogatás - hasonlóan más cafeteriaelemekhez, mint például a SZÉP-kártya keretösszege - állami döntésen múlik, így a jövőben felülvizsgálható vagy akár meg is szüntethető. Aki arra építené a hosszú távú pénzügyi tervét, hogy 20-25 évig ezt a juttatást kapja, annak érdemes óvatosabban kalkulálnia. Sokkal biztonságosabb, ha ezt a támogatást csak egy kellemes plusz juttatásnak tekintjük, nem pedig állandó bevételi forrásnak
– hívta fel a figyelmet Korponai Levente, a money.hu vezetője.
A jogosultság függ az igénylő munkaviszonyától és attól, hogy mennyi ideig dolgozik a közszférában:
- próbaidő alatt nem jár ez a támogatás,
- szülési szabadság idején viszont igen.
- Ugyanakkor ha valaki kevesebb mint 6 hónapot dolgozik a közszférában, de már megkapta a támogatást, akkor az egészet vissza kell fizetnie.
- Ha legalább 6 hónapot dolgozik, akkor csak az időarányos részt kell visszafizetnie, amennyiben kilép munkahelyéről.
Az intézkedés nem csupán a lakáshitel törlesztők miatti havi anyagi terheken csökkenthet, hanem hozzájárulhat a közszolgálati szektor munkaerő-megtartó képességéhez is.
A kormányzat augusztusban dolgozza ki a támogatás részleteit, a program várhatóan 2026 januárjában indul. A közszolgálati dolgozók így jó eséllyel jövőre már igénybe vehetik ezt a juttatást, azonban a pontos jogosultsági feltételek és részletek csak a jogszabály megjelenése után lesznek egyértelműek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni