Londonban meredek lejtőre kerültek a dohányipari cégek részvényei azután, hogy a Guardian értesülései szerint a brit kormány még az idén törvényt hozna arról, hogy a cigarettákat csak márkajelzés nélküli dobozokban lehessen árusítani. A bankpapírok szintén nyomás alatt voltak, miközben a Vodafone-részvények 6,8 százalékkal lőttek ki, a Tesco árfolyamának pedig a Credit Suisse felminősítése adott lendületet. Párizsban az Edenred utalványszolgáltató cég részvényei 4,5 százalékkal estek a Nomura leminősítése nyomán, míg Frankfurtban 2,6 százalékkal drágultak a Henkel-papírok, miután a vegyipari csoport rekordprofitról jelentett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Elszakadt a cérna: Putyin minden békés megoldást dobott, kiadta a végzetes ukázt
Kiadták a riasztást: brutális szél ránthat magával
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Húszmilliós szint fölött élnek: fájó az összevetés