A BUX index alulteljesítő volt Európában. A BUX az elmúlt közel egy évben komoly emelkedésen van túl, felülteljesített a meghatározó európai részvénypiacokhoz képest. Hétfőn folytatódott a korrekciós fázis, és ez a "lecsorgós szakasz" akár a következő napokban is kitarthat - mondta Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője az M1-en.
Az esést az OTP-részvények vezették, 9000 forint felett már megjelentek a profitrealizálók, jelentősebb forgalom mellett adták a papírokat. Pénteken a zárószakaszban ráadásul több indexben is csökkent az OTP súlya, ami szintén negatívan érintette a bankpapírt. Sándor Dávid szerint 8200 forintnál az első technikai támaszok már akár egy kis padlót is képezhetnek majd az OTP alá. A Mol 0,95 százalékos esésével kapcsolatban megjegyezte, hogy az olaj árfolyama is nagyjából 1 százalékkal mérséklődött.
Kapcsolódó
A Mol árfolyama 200 forinttal, 0,95 százalékkal 20 800 forintra csökkent, 853,5 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 2,23 százalékkal 8330 forintra esett, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,01 százalékkal 489 forintra gyengült, forgalma 538,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 49 forinttal, 0,75 százalékkal 6500 forintra csökkent, forgalmuk 985,9 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz