A Global Catastrophic Risks 2026 szerint a civilizációk ritkán omlanak össze egyik napról a másikra, inkább lassan változnak, így a jelentés sem a végítélet dátumát keresi, hanem azokat a pontokat, ahol a világ, ahogyan ismerjük, visszafordíthatatlanul mássá válik. 

A jelentést készítő Global Challenges Foundation 2012 óta évente térképezi fel azokat a globális kockázatokat, amelyek nem egy-egy országot, hanem az egész bolygó működőképességét fenyegetik.  Azonban a folyamatok egyre inkább hatnak egymásra, vagyis a kockázatok összeadódnak, egymást erősítve gyorsulnak.

Kapcsolódó

1. Éghajlatváltozás

A Föld egy bonyolult, egymásra reagáló rendszer, amely többek között a jégtakarók, az óceáni áramlatok, az erdők, a termőtalaj, a légkör és az élővilág finom egyensúlya. A kilenc azonosított elemből hét esetében már átléptük a határt, vagyis a folyamatok visszafordíthatatlanok. A klíma, a biodiverzitás, a földhasználat, az édesvíz, a tápanyag-körforgás mind olyan tartományba került, ahol a változás már nem fokozatos, hanem ugrásszerű lehet. Ezek az úgynevezett billenőpontok: ha átlépjük őket, a rendszer új állapotra vált, és nincs visszatérés a korábbi állapothoz.

A közbeszéd hajlamos a klímaváltozást fokozatos felmelegedésként értelmezni. A jelentés szerint azonban a valódi veszély a láncreakciók miatt alakul ki, vagyis a dominók egymást borítják fel. Így például egy olvadó jégtakaró megváltoztatja az óceáni áramlásokat, ami módosítja az esőzési mintázatokat. Az erdők kiszáradnak, a mezőgazdaság átalakul, az élelmiszerárak kilőnek, a társadalmi feszültségek nőnek. Vagyis nem egyetlen katasztrófáról beszélhetünk, hanem sok kisebb sokk erősíti egymást.

„A grönlandi jégtakaró csupán egy a Föld rendszerében található több mint 20 elismert fordulópont közül, beleértve az óceáni áramlatokat, az erdei biomokat, a permafrostot és a monszunokat. A hagyományos klímapolitika a folytonosságot feltételezi, vagyis hőmérsékleti célokra, szén-dioxid-kibocsátási költségvetésekre és tengerszint-előrejelzésekre támaszkodik, vagyis olyan eszközökre, amelyek fokozatos, kiszámítható és visszafordítható változásokhoz alkalmasak. De a fordulópontok, azaz billenő folyamatok sértik ezt a logikát. Amikor ugyanis a küszöbértékeket átlépik, a Föld rendszerei nem egyszerűen romlanak, hanem valami újjá, ismeretlen területté válnak a társadalmi szerveződés és az emberi fejlődés számára. 

A kormányzás már nem célozhatja meg csak a stabil alapvonalon belüli optimalizálást; előre kell látnia a zavarokat, prioritásként kell kezelnie a megelőzést, és meg kell tanulnia eligazodni a komplexitásban. Az első fontos eset a világ melegvízi korallzátonyai, amelyek mostanra elérték a fordulópontjukat, és összeomlásuk nemcsak ökológiai, hanem gazdasági és élelmezési válságot is jelent több százmillió ember számára” – mondja Manjana Milkoreit, az Oslói Egyetem kutatója, aki társvezetőként működött közre a jelentés elkészítésében.

2. Ökológiai összeomlás

Az előző nagy témához kapcsolódik, hogy az ökoszisztémák összeomlása gyakran lokálisnak tűnik, hiszen a közvetlen környezetünkben észleljük, hogy kiszárad egy tó, vagy eltűnik egy erdő. Azonban a globális gazdaságban nem beszélhetünk csupán helyi katasztrófáról, hiszen minden összefügg mindennel. A biodiverzitás csökkenése, a talaj minőségének romlása vagy a vízhiány – elég csak a Homokhátság sivatagi besorolására és talajvízszintjének drámai csökkenésére gondolnunk – láncolatokon keresztül jelenik meg az élelmiszerpiacokon, a migrációban, végső soron a politikai stabilitásban.

Ebben a kontextusban különösen fontos a természet szerepe a globális kormányzásban. A jelenlegi intézményi rendszer ugyanis széttöredezett, és egy múlt századi világra lett szabva. Miközben a problémák rendszerszintűek, a válaszok továbbra is szektorokra vannak bontva. Vagyis maga a természet és változásai generálnak világszintű társadalmi átalakulásokat, nem véletlenül menekülnek az emberek Afrika vagy Ázsia egyes régióiból, miközben a megcélzott gazdagabb országokban a helyzet nem csupán etnikai villongások mentén eszkalálódik, hanem a helyi társadalmak is összeroppanhatnak.

„Azok a hatalmas országok, amelyek kimerítették vagy meghaladták saját biokapacitásaikat, a globális rend megőrzésére törekszenek a szegény országok támogatásainak fenntartásával vagy a természeti erőforrásaik importálásával. A beszállító országok egyenlőtlen megállapodások szerint nem voltak képesek elegendő vagyont megtartani, ennek eredményeként ezek az országok nem tudják fejleszteni saját erőforrásaikat, és nem tudják megerősíteni gazdaságukat. 

Ez egyre nyugtalanabbá teszi őket, miközben megpróbálják kielégíteni növekvő szükségleteiket és követelik a jogaikat. A biológiai sokféleség csökkenése a globális Délen egy olyan világrend tünete, amely saját túlkapásai alatt omlik össze, miközben a szennyezés és az éghajlatváltozás is fokozza a helyzetet” – magyarázza a jelentésben David Obura, a Biodiverzitás és Ökoszisztéma Szolgáltatások Kormányközi Platformjának (IPBES) elnöke, és a CORDIO East Africa alapító igazgatója.

3. Tömegpusztító fegyverek

A dokumentum egyik legerősebb állítása, hogy a környezeti és a biztonságpolitikai kockázatok összenőttek. A tömegpusztító fegyverek, a többdimenziós katonai eszkaláció, valamint a mesterséges intelligencia hadászati alkalmazása már nem választható el az ökológiai kockázatoktól. A gyors technológiai fejlődés és a bővülő, több területre kiterjedő hadviselés átalakítja a globális biztonságot, elmosva a határvonalakat a nukleáris és a hagyományos konfliktusok között. 

Ahogy a kiber-, az űr-, a mesterséges intelligencia és a dezinformációs képességek konvergálnak, az eszkaláció kockázatai egyre kiszámíthatatlanabbá válnak. Ezen dinamika megértése elengedhetetlen a kormányzás megerősítéséhez, a téves számítások megelőzéséhez és a nukleáris fegyverek használatának növekvő veszélyének csökkentéséhez egy ingatag stratégiai környezetben.

„A kilenc nukleáris fegyverrel rendelkező állam politikai döntéshozói és katonai tisztviselői egyre inkább provokatív nyelvezetet használnak a nukleáris fegyverekkel kapcsolatban, veszélyeztetve a régóta fennálló normatív tabut. Néhányan módosították hivatalos politikájukat, hogy kibővítsék azokat a körülményeket, amelyekben fontolóra veszik a nukleáris fegyverek használatát, beleértve a nem nukleáris fegyverekkel rendelkező államok agressziójának megelőzése érdekében. Ráadásul ezekben az államokban veszélyes tendenciaként hiszik, hogy fejlett képességeikkel képesek kontrollálni az eszkalációt. Ez a „hamis felsőbbrendűségi érzés” agresszívabb viselkedéshez vezet. Összességében a nukleáris fegyverekkel rendelkező államok stratégiai előnyökre törekszenek az új technológiák révén, ami tovább súlyosbítja a geopolitikai helyzetet” – magyarázza a jelentésben Wilfred Wan, a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) tömegpusztító fegyverek programjának igazgatója.

4. Mesterséges intelligencia a katonai döntéshozatalban

A katonai kockázatokon belül külön fejezetet érdemel a mesterséges intelligencia, hiszen az AI egyre több döntést hoz emberi beavatkozás nélkül – beleértve katonai helyzeteket is. A jelentés figyelmeztet: a gyorsaság itt nem erény, hanem kockázat. Egy automatizált döntési láncban egy félreértett adat vagy hibás modell globális konfliktust indíthat el, különösen egy instabil geopolitikai környezetben. Az AI és más képességek alkalmazása, különösen a nukleáris fegyverekkel rendelkező államok bevonásával, alapvetően megváltoztatja az eszkalációról alkotott elképzeléseket.

A mesterséges intelligencia katonai parancsnoki rendszerekbe való integrálásáért folyó verseny felgyorsul, többek között a nemzetközi jogot, illetve a háború alkalmazását szabályozó normákat figyelmen kívül hagyják. A globális közösség továbbra sincs felkészülve a nemzetközi biztonságot fenyegető súlyos fenyegetések kezelésére. A globális kormányzás fejlesztésére irányuló erőfeszítések túl lassúak és széttagoltak ahhoz, hogy lépést tartsanak a gyors technológiai fejlődéssel.

„Az AI integrálása veszélyes paradoxont teremt: miközben a katonailag fejlett országok ezeket a rendszereket alkalmazzák a csatatéren tapasztalható bizonytalanság csökkentése érdekében, egyidejűleg új kiszámíthatatlansági forrásokat vezetnek be, amelyek az adatok sebezhetőségéből és az algoritmikus rendszerek törékenységéből erednek. A legsúlyosabb kockázatot a mesterséges intelligencia integrálása a nukleáris arzenálok parancsnokságába és irányításába jelenti” – írja Denise Garcia a Northeastern Egyetem politikatudományi és nemzetközi ügyek professzora.

5. Kozmikus kockázatok – Föld-közeli aszteroidák

A nagy hatású, alacsony valószínűségű (HILP - High-Impact, Low-Probability) események, mint például az aszteroidafenyegetések, próbára teszik a globális felkészültséget és a nemzetközi együttműködés erejét. A COVID-19 világjárvány mellett ugyanis egy másik, talán kevésbé nyilvánvaló HILP-forgatókönyv, amely az emberiséget érintheti, egy Földhöz közeli objektum, például egy aszteroida Földbe ütközése.

2025 elején a nemzetközi közösség pontosan egy ilyen lehetőséggel szembesült, amikor azonosították a 2024 YR4 jelű aszteroidát, ugyanis a kezdeti megfigyelések kicsi, de nem elhanyagolható valószínűséget jeleztek arra, hogy 2032 decemberében becsapódik a Földbe. Ez a fejlemény hangsúlyozta az Egyesült Nemzetek Szervezetének Világűr Békés Felhasználásával Foglalkozó Bizottsága (COPUOS) keretében létrehozott nemzetközi keretrendszerek fontosságát, valamint az ENSZ Világűrügyi Hivatala (UNOOSA) szerepét az együttműködés elősegítésében a potenciális aszteroida-becsapódási veszélyekre adott válaszként.

„Az aszteroida Földdel való becsapódási valószínűségének csúcsértéke 3,1 százalék volt, mielőtt végül 2025. február 24-én 0,004 százalékra csökkent. A nemzetközi közösség bebizonyította, hogy egy aszteroida eltérítése nemcsak elméletileg lehetséges, hanem technológiailag is megvalósítható. Az Asteroid Redirection Test (Aszteroida Átirányítási Teszt) volt az első, amely sikeresen megváltoztatta egy természetes égitest mozgását. A küldetés a Dimorphos aszteroidát vette célba: egy kinetikus becsapódási eltérítési technikával kimutatták, hogy a Dimorphos Didymos körüli keringési ideje körülbelül 33 perccel csökkent. Ez a technika alkalmazható lehet egy potenciális aszteroida Földdel való becsapódásának megelőzésére” – hangsúlyozza Romana Kofler, programmenedzsment tisztviselő az UNOOSA-nál.

Van-e még visszaút?

A jelentés nem technológiai csodafegyvert keres, azonban azt állítja: válságban vagyunk. A politikai döntéshozatal időtávja négy-öt év, miközben a következmények évszázadokra szólnak. A következő egy-két évtized nem azért lesz meghatározó, mert minden ekkor dől romba, hanem mert ekkor dől el, hogy mi válik visszafordíthatatlanná.