Csökkenő forgalom mellett esett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten: a BUX 52 169,80 ponton zárt pénteken, 506,10 ponttal, 0,96 százalékkal alacsonyabban, mint egy hete.
Kapcsolódó
A részvénypiac forgalma 56,39 milliárd forint volt a múlt heti 77,70 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek - írja az MTI, amely a Equilor összefoglalóját idézve beszámol arról is, hogy az emelkedő hozamkörnyezet és az orosz-ukrán konfliktus is eladói nyomást eredményezett a magyar tőzsdén.
- A héten a Mol árfolyama nőtt a legnagyobb mértékben, 1,21 százalékkal, a részvény pénteken 2684 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 7,39 milliárd forint volt.
- A Magyar Telekom részvényei 1,20 százalékkal erősödtek, 422 forinton zártak a hét utolsó kereskedési napján, forgalmuk a héten 492,52 millió forintot ért el.
- Az egy héttel korábban a legnagyobb drágulást elérő OTP most a másik irányba tartott: a bankpapír árfolyama 1,76 százalékkal csökkent, pénteken 17 300 forinton fejezte be a kereskedést a részvény, heti forgalma meghaladta a 36,52 milliárd forintot.
- A Richter-papírok jegyzése 2,14 százalékkal esett a héten, a részvények 8460 forinton zártak pénteken, heti forgalmuk több mint 9,62 milliárd forint volt.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4272,85 ponton fejezte be a hetet, ami 108,06 ponttal, 2,47 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Megkezdődött az átrendeződés: már nem előny, hanem alapfeltétel ez a készség a munkaerőpiacon
Végképp elszabadult az amerikai belháború: Trump mindent tagad
Fontos banki levél érkezik minden magyarnak – pénzt bukik, aki erre nem figyel
Trump elkezdte beváltani fenyegetéseit: büntetőeljárás indul a Fed elnöke ellen
Unalmas az állampapír? 2026 jobbnál jobb befektetési sztorikat ígér
Ma jó hírt kapnak a nyugdíjasok, érdemes lesz résen lenni
Lázár János készül az új kormányra, ez lesz az utolsó Közlekedés-infója
Sorra üzentek Orbán Viktornak a külföldi kormányfők
Elszabadult az erőszak Róma szívében, rendkívüli készültséget rendeltek el