Horváth István, a Raiffeisen Bank kötvénykereskedője az M1-en elmondta, az amerikai olajkészlet-adatok éppen az európai zárás körül jelentek meg, emiatt fordultak negatívba az amerikai részvényindexek, illetve csökkent a nyugat-európai indexek teljesítménye. Az olajtartalékok növekedése lefelé vitte az olaj árfolyamát, ezért gyengültek az amerikai indexek. A magyar tőzsde viszont jól zárt, a nap nyertese az OTP volt, de a Mol, a Magyar Telekom és a Richter is jól teljesített.
A Mol 185 forinttal, 1,34 százalékkal 13 960 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 106 forinttal, 1,77 százalékkal 6096 forintra nőtt, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,27 százalékkal 400 forintra emelkedett, forgalma 399,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 1,03 százalékkal 4900 forintra nőtt, a részvények forgalma 4,4 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Újraindult a kőolajexport – meglepő helyről érkezik az olaj
Váratlan fordulat a boltokban: hirtelen olcsóbb lehet a kávé
Csúnyán elhasalt a forint a nagy igyekezetben
Kikerülnék az orosz olajat: új vezetéket építenek a szlovákok, Magyarország sem marad ki
Magyarokat fenyegetnek Ukrajnában – az ukránok szerint orosz akció áll mögötte
Orbán kampányába szállhat be az amerikai alelnök – Budapestre jöhet Vance
Hazai fejlesztésű buszcsalád nyerte az idei Magyar Innovációs Nagydíjat
Megérkezett a BMW elektromos autója, amely 900 kilóméteres hatótávot ígér
Padlófék a rákkutatásban: sötét jövő vár a magyar betegekre