Magyarországra látogathat J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke – írta meg a Reuters, amely egyelőre az utazás részleteiről nem tudott beszámolni. Eközben az Indexnek kormányzati forrásból megerősítették a hírt, hogy J.D. Vance azért jön Budapestre, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt támogassa a választási kampányban.
Vance látogatásának nincs még pontos időpontja, mert a tervek még változhatnak amíg tart az Egyesült Államok és Izrael légi háborúja Irán ellen. Donald Trump amerikai elnök is emiatt mondta le a napokban Kínai útját.
Az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio február 16-án látogatott Magyarországra. Az amerikai külügyminiszter magyar tisztviselőkkel – köztük Orbán Viktorral – tárgyalt a kétoldalú és regionális együttműködés erősítéséről, különösen a békefolyamatokról és az amerikai–magyar energiaügyi kapcsolatokról. Akkor az Index kérdésére azt mondta, Donald Trump szívesen jönne Magyarországra, ez az időbeosztástól is függ, de az elnök kifejezte támogatását Orbán Viktor felé.
Az amerikai alelnök feltehetőleg a március 21-én megrendezésre kerülő CPAC Hungary konferencián vesz majd részt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Újraindult a kőolajexport – meglepő helyről érkezik az olaj
Orbán Viktor: „Nekünk nem kétharmad kell"
Padlófék a rákkutatásban: sötét jövő vár a magyar betegekre
Négy napig védtelenül hevertek az ukrán milliárdok – nagyon csúnya ügy körvonalazódik
Kikerülnék az orosz olajat: új vezetéket építenek a szlovákok, Magyarország sem marad ki
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Váratlan fordulat a boltokban: hirtelen olcsóbb lehet a kávé
Nukleáris riadó: lövedék csapódott Irán atomerőművébe
Nincs más út, így kell dolgozni