A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 123,21 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 23 234,03 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen alakultak az előző napi záráshoz képest.
Az Equilor elemzésében kiemelte, hogy a kereskedés pesszimista hangulatban indult az észak-amerikai tőzsdéken, ennek átgyűrűző hatása a hazai részvényeknél is megjelent. Az OTP Bank ukrán leánybankjában 2,52 milliárd hrivnyás tőkeemelést hajtott végre, a hír hatására a részvényeket 5720 forinton is adták, végül a bankpapír 1,1 százalékos mínuszban 5753 forinton zárt.
Sándor Dávid, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a Mol árfolyama többnyire azért tudott erősödni, mert az olajfinomítás üzletágnak kedvez az alacsony olajár. A délelőtt nyilvánosságra hozott német hangulatindex kedvezőtlen januári alakulása, illetve az olajár mérséklődése bizonytalanságot okozott a piacon, emiatt csökkentek a tőzsdeindexek. Európában a banki papírok estek, ennek hatása lehet, hogy az OTP árfolyama csökkent. Az elemző kitért arra, hogy az olajárcsökkenés és a rubelárfolyam gyengülése a dollárhoz képest nem kedvezett az orosz kitettséggel rendelkező Richter és OTP papíroknak.
A Mol 150 forinttal, 1,10 százalékkal 13 725 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 65 forinttal, 1,12 százalékkal 5753 forintra csökkent, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 397 forintra nőtt, forgalma 79,5 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 89 forinttal, 1,62 százalékkal 5410 forintra esett, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
A jövő már itt van: olyan forradalmi áttörések történtek, amelyek mindent megváltoztathatnak
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs