Nagy megkönnyebbüléssel fogadta a piac a vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adatokat. Ezek szerint az amerikai maginfláció, az élelmiszer- és energiaárak nélkül számolt fogyasztói árindex decemberben mindössze 0,2 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest, ez lassulást jelent az egy hónappal korábbi 0,3 százalékról. A lassulás azért is jó hír, mivel a maginflációs mutató előtt zsínórban három hónapon keresztül nem volt képes mérséklődni.

Akkora változást persze nem hozott az adat, hogy a befektetők csak emiatt megváltoztassák a hó végén esedékes Fed üléssel kapcsolatos várakozásaikat. A döntő többség – összhangban az amerikai jegybank szerepét betöltő szervezet kommunikációjával – azon az irányadó amerikai kamatok változatlanul hagyását várják. Azonban jelentősen mérsékli az esélyét annak, hogy idén a tavalyi kamatcsökkentések után 180 fokos fordulat álljon be a monetáris politikában és ismét emelésekre kerüljön sor - kommentálta Ellen Zentner, a Morgan Stanley Wealth Management vezető gazdasági stratégája a yahoo.finance-nak a fejleményeket.

A mostani inflációs adat inkább azt a forgatókönyvet látszik megerősíteni, hogy egy kis kihagyás után idén mégis lesz néhány kamatcsökkentés a tengerentúlon, miután tavaly egy százalékkal lejjebb került az irányadó ráta.

„Haladunk az inflációval, csak nagyon lassan. A csökkentések nem jönnek még ebben a hónapban, de ez nem jelenti azt, hogy nem jönnek még ebben az évben" – mondta Claudia Sahm, a Federal Reserve korábbi közgazdásza.

John Williams, a New York-i Fed elnöke a CPI közzététele után azt mondta, hogy bár a dezinflációban előre lépésre számít, azonban az út hosszú és rögös lehet. Megerősítette, a Fed korábban is hangoztatott aggodalmát. E szerint egyelőre nem látni a hamarosan hivatalba lépő Trump-kormányzat költségvetési, kereskedelem- és bevándorláspolitikai és szabályozási lépéseinek mikéntjét, illetve annak az amerikai gazdaságra és az inflációs folyamatokra gyakorolt hatását. Erről bővebben itt írtunk.

A tőzsdék mindenesetre megkönnyebbüléssel fogadták a jó hírt, olyannyira, hogy igazi vételi pánik alakult ki néhány év eleje óta tartó, rosszabbul teljesítő papír esetében. Ezt piaci szereplők szerint nem egy esetben short pozíciók erőltetett zárása is tüzelte. Az S&P 500-as részvényindex 1,8 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot, ezzel megerősítette a hétfői nap közbeni pozitív fordulatát és akkor, idei mélypontjához képest három nap leforgása alatt már közel 4 százalékkal kapaszkodott feljebb. A hosszabb távú hozamokra érzékenyebb technológiai részvényekkel teletűzdelt Nasdaq Composite Index tegnap 2,45 százalékkal erősödött.

Az S&P 500-as index 30 perces teljesítménye az év eleje óta
Az S&P 500-as index 30 perces teljesítménye az év eleje óta
Kép: Economx, stooq.com

A múlt héten a világ összes tőzsdéjén komoly aggodalmat keltő amerikai államkötvény-hozamok is jelentős fordulatot mutattak be. A 10 éves amerikai államkötvények hozama a keddi 4,83 százalékról nagyot estek, s ma reggelre összesen több, mint 3 százalékkal kerültek lejjebb, 4,67 százalékra. Ha ez még nem teljes fordulatot jelent is, legalább messzebb került az a mágikus 5 százalékos küszöb, amely sok befektető szerint komolyabb eladási hullámot válthatna ki a részvénypiacon.

A 10 éves amerikai államkötvények hozamának alakulása
A 10 éves amerikai államkötvények hozamának alakulása
Kép: Economx, stooq.com

Vannak persze óvatosságra intő vélemények is. Brij Khurana, a Wellington Management szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy a jó inflációs adat még nem feltétlenül hárítja el azonnal az emelkedő hozamok jelentette veszélyt a részvények feje fölül. A fogyasztói árak növekedése ugyanis csak egy tényező a sok közül, amely az elmúlt időszakban felfelé hajtotta azokat, s nem lehet egyelőre tartós fordulatról beszélni. Ha az új Trump kormányzat a költségvetés kiadási oldalával túlzottan nagyvonalúan bánna, akkor gyorsan újra megindulhatnának felfelé, s ez nem tenne jót a tőzsdéknek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!