Az 1,20-as euró/frank árfolyamkorlát mellett 225 és 237 forint között ingadozhat a svájci frank árfolyama az elkövetkező időszakban. Ennek csupán annyi a feltétele, hogy az euróval szemben 270 és 285 forint között maradjon a kurzus, amire az elemzők szerint reális esély van.
Amennyiben tehát hihetünk a szakértőknek, akkor a korábbi 270 forintos frankárfolyam mellett már a 250-es szinttől sem kell tartani, ami egyértelműen jó hír. Ugyanakkor az is látszik, hogy önmagában az 1,20-as keresztárfolyam a kánaánt sem hozza el a devizahiteleseknek. Ebben az esetben ugyanis, ha az elmúlt időszak legerősebb szintjére menne vissza az euróval szemben a forint, még az is csupán 220 forint körüli frankárfolyamot jelent.
Így ahhoz, hogy újra a 200 forintos szint alatt lássuk az alpesi deviza értékét, további frankgyengülésre lesz szükség. Ennek rövid távon ugyan nem sok esélye van, de hosszabb távon lehet benne reménykedni, hiszen Svájcnak is ez az érdeke. A Napi Gazdaság számításai szerint azonban a stabil 200 forint alatti frankárfolyamhoz 1,4 körüli szintre kellene gyengülnie a svájci franknak az euróval szemben. Reálisan ugyanis jelenleg − még javuló környezetben is − 265 és 270 forintos euróárfolyamot lehet feltételezni, ami azt jelentené, hogy előbbi esetében 190 forint körül lehetne az árfolyam, míg az utóbbi esetében 193 forint lehet ez az érték. Ez azonban még mindig messze van a 180 forintos rögzített árfolyamtól, amihez 260 forint alatti euró vagy 1,5 körüli euró/frank keresztárfolyam lenne szükség.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Robert De Niro kegyetlenül beleszállt Trumpba: „Meg kell szabadulnunk tőle”
Ez a testület dönti el, hogy mely kritikus objektumokhoz rendelnek katonákat
Brüsszel dilemmája: Megszabadulni Orbántól, de mi van, ha Magyar Péter is kemény falat lesz?
Már jön a kőolaj a horvátoktól: nem orosz olajat szállítanak
Valami nem stimmel a magyar nagydíj körül, egyre nagyobb a bizonytalanság
Jön a szigor: hamarosan nem ülhet volán mögé az a sofőr, akinek befizetetlen büntetése van
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud